A vonzó férfiak önzőbbek

A vonzó férfiak önzőbbek, és nem érdekli őket az egyenlőség. Ugyanez azonban nem igaz a vonzó nőkre - derült ki egy kutatásból.

A nőknek gyakran az a benyomásuk a vonzó férfiakról, hogy önzőbbek. Most egy tanulmány azt bizonyítja, hogy igaza lehet annak, aki így gondolja. A londoni Brunel Egyetem kutatóinak vizsgálatából ugyanis az derült ki, hogy a vonzó férfiak kevésbé nagylelkűek, és kevésbé vannak az egyenlőség pártján. Ugyanakkor a vonzó nőkre ugyanezek a tulajdonságok nem jellemzőek. A kutatást Dr. Michael Price vezette; az eredményeket az Evolutionary Psychology című szaklapban publikálták - számolt be a Medical News Today .

A nemi jellegeken kívül a férfiak és a nők testfelépítése számos ponton eltér egymástól: más például a koponya és a medence formája, de az egyik legjellegzetesebb különbség az orr méretében látható. A szakemberek szerint ennek viszonylag egyszerű oka van. A részletekért kattintson! Nem ez az első olyan vizsgálat, amelyben a vonzó külső pszichológiai hatásait vizsgálták. Egy 2014-es vizsgálat például arra az eredményre jutott, hogy az emberek megbízhatóbbnak tartják az átlagos arcvonásokkal bírókat. Egy 2013-as kutatásból pedig az derült ki, hogy a széles arcú férfiak önzőséget váltanak ki másokból. A mostani vizsgálatban pedig arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a vonzó külső hogyan hat az illető attitűdjére és viselkedésére az egyenlőtlenséggel, illetve az önzőséggel kapcsolatosan. A kutatók abból a korábbi feltevésből indultak ki, hogy a társadalmi státuszért folytatott versengésben azok állnak nyerésre, akiknek vonzó a külsejük, ami azt is jelenti, hogy számukra társadalmilag előnyös az egyenlőtlenségek fenntartása.

A vonzó férfiaknak nem érdekük felszámolni az egyenlőtlenségeket

A vizsgálatban 63 férfi és 62 nő testét mérték meg egy 3D-s testszkenner segítségével. A résztvevők külsejének vonzóságát a testük méretei szerint értékelték. A résztvevők ezen kívül kitöltöttek egy személyiségtesztet is, amelyből a kutatók az önzőséggel és az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos attitűdjeikről és viselkedésükről informálódtak. Végül a résztvevők kaptak egy bizonyos összeget, amellyel kapcsolatosan el kellett dönteniük, hogy mennyit osztanának meg belőle egy másik emberrel.

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy azok a férfiak, akik magasabb pontszámot értek el a vonzósági skálán , önzőbbek voltak és kevésbé volt számukra fontos a társadalmi egyenlőség, mint azoknak, akik alacsonyabban álltak a vonzósági skálán. A nőknél azonban ugyanezek a tulajdonságok nem voltak megfigyelhetők: a vonzó nők ugyanolyan nagylelkűek és egyenlőségpártiak voltak, mint a kevésbé vonzóak.

Következő lépésként a kutatók arra kértek önkénteseket, hogy értékeljék a kísérlet résztvevőit a testük adatai alapján vonzósági szempontból. Másokat pedig arra kértek, hogy a résztvevőket az önzőség és az egyenlőségpártiság alapján ítéljék meg a külsejük alapján. Ebből pedig az derült ki, hogy az értékelők szerint a vonzóbb nők és férfiak önzőbbek, és kevésbé érzékenyek az egyenlőségre.

Eddigi vizsgálatok inkább arra mutattak, hogy az önzőséget leginkább a jólét növeli. A mostani vizsgálatból az is kiderült, hogy az önzőségben nemcsak a jómód játszik szerepet, de igen jelentős mértékben a vonzó külső is befolyásolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.