Társadalmi Státusz
A szegénység eddig nem ismert hatása
Az alacsony társadalmi státusz úgy befolyásolhatja az immunrendszert. S emiatt az ember hajlamosabbá válik a szívbetegségre, a cukorbetegségre és a mentális egészségi problémákra - állapították meg az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.
70 évig figyelték őket, meglepő eredmények
James Douglas 1946-ban meglepő kísérletre szánta el magát: úgy döntött vizsgálat alá vesz minden március 3 és 9 között született babát. Az azóta eltelt évek alatt a brit tudós és utódai folyamatosan nyomon követték ezeket a felnövekvő, majd idősödő embereket. A 70 évnyi kutatás meglepő eredményeket hozott és hoz még ma is.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.