A karantén így nem öli meg a párkapcsolatot

A koronavírus-fertőzés terjedése ellen úgy tehetünk a legtöbbet, ha otthon maradunk, és csak a legszükségesebb esetekben megyünk ki az utcára. Éppen ezért - számos más országhoz hasonlóan - itthon is bezártak a többi között az oktatási intézmények, a szórakozóhelyek, sokan pedig már home office-ból dolgoznak. Az új helyzet természetesen számos kihívás elé állíthat bennünket, az egyik például a párunkkal való folyamatos összezártság.

Bármennyire szeretjük ugyanis a másikat, a 24 órás együttlét okozhat problémákat, pláne egy olyan feszült helyzetben, mint amilyen a koronavírus-járvány. Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta ezért döntött úgy, hogy egy egyedülálló kezdeményezéssel járul hozzá a zökkenőmentes mindennapok kialakításához.

"Párterápiára csak az erősek jutnak el" Bár még mindig nem annyira elfogadott, mint hogy a gyomorfájdalmunkkal háziorvoshoz fordulunk, egyre többen kérik párterapeuta segítségét kapcsolatuk megmentése érdekében. Sőt: a szakember megelőző jelleggel is javasolja az üléseket, mert úgy gondolja, a jól működő szövetséget is jobbá lehet tenni. Dr. Mihalec Gábort arról is kérdeztük, mikor nem lehet segíteni egy kapcsolaton, mennyiben befolyásolja a közös munkát a gyerek, és mik a legnagyobb tévhitek a párterápiáról. Ide kattintva elolvashatja az interjút!

Kínában a vesztegzár után sokan válni akartak

"Évek óta tapasztalom, hogy két időszakban különösen sok probléma kerül felszínre, az átlagosnál jóval több pár jelentkezik be párterápiára. E két időszak a nyaralás és a karácsony. A kettőben az a közös, hogy a párok sok időt töltenek egymással és mindazok a feszültségek, amelyeket az év során elodáztak, vagy szőnyeg alá söpörtek, most kulminálnak és szétfeszítik a kapcsolatukat" - írja közleményében a szakember, aki szerint a járványhelyzet miatti összezártság hasonló hatást fog kiváltani a párkapcsolatokban, csak sokkal nagyobb mértékben.

"Ennek bizonyítékát látjuk Kínában is, ahol a vesztegzár enyhítése után az emberek tömegesen indultak el a válási keresetek benyújtására. Vannak városok, ahol már korlátozni kellett, hogy egy nap hány válási keresetet tudnak befogadni, mert az igény meghaladta a hivatal kapacitását" - folytatja Mihalec Gábor.

A koronavírus-járvány miatti összezártságot sok kapcsolat megsínyli
A koronavírus-járvány miatti összezártságot sok kapcsolat megsínyli. Fotó: Getty Images

Élő bejelentkezéssel segít a pároknak

Leszögezte: párterapeutaként sokat gondolkodott azon, hogy a maga eszközeivel mit tehetne a társadalomért, hogy minél kevesebb kárral vészeljük át a krízist. Mint mondja, a vírusokhoz nem ért, gyógyítani nem tud, de a párkapcsolat megőrzésében otthon van, ehhez van ismerete, gyakorlata, erről van mondanivalója. Ezért határozta el, hogy a válság ideje minden este 21 órakor élő bejelentkezéssel segít a pároknak, hogy az összezártság ideje alatt fel tudják oldani a konfliktusaikat, utat találjanak egymáshoz, meg tudják őrizni a biztonságos családi légkört.

"Ezek az esti programok 3 részből állnak. Az első 10 percben felvezetek egy fontos párkapcsolati témát gyakorlati javaslatokkal, utána felolvasok egy szerelmet erősítő történetet, majd a harmadik részben válaszolok a résztvevők által feltett kérdésekre. Abban hiszek, ha mindenki a képességei és lehetőségei szerint kiveszi a részét a válság okozta terhekből, akkor a magyar társadalom megerősödve jöhet majd ki ebből a nehéz helyzetből" - hangsúlyozza.

Az elő bejelentkezések erre a linkre kattintva érhetőek el, a videók utólag is megtekinthetőek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra