Psziché
Mentális zavarok
Sokan alábecsülik a dohányfüst veszélyeit
A legtöbb ember tisztában van a passzív dohányzás veszélyeivel, illetve a nikotin egészségre gyakorolt hatásaival, a dohányfüst szerepét a tüdőrák kialakulásában azonban sokan alábecsülik – derült ki a HáziPatika.com dohányzással kapcsolatos kvízének eredményeiből.
Alkoholista lesz a hiperaktív gyerekből?
Az ADHD-val küzdő, azaz figyelemzavaros és hiperaktív gyerekeknél 29 százalékban felnőttként is megmarad ez a probléma, sőt 57 százalékuknál még legalább egy mentális betegség - például alkoholizmus, depresszió vagy krónikus szorongás - is jelentkezik.
Mit segíthetnek a szakemberek a szkizofrén betegnek?
Itthon a szkizofréniát sok előítélet, tévhit veszi körül, ezektől félve számos érintett nem mer orvoshoz fordulni, nehogy kiderüljön, mi a baja. Pedig az időben kezdett, modern terápia útján a szkizofrénia is kezelhető, a beteg életminősége megőrizhető.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északon, északnyugaton átmenetileg szakadozhat, vékonyodhat, reggeltől már határozottabban csökkenhet is a felhőzet. Főként az ország déli felén valószínű eső, amit havas eső, majd havazás vált fel. Hajnalban északnyugaton és a középső tájakon is lehet havazás. Az ország északkeleti felén nyugatira fordul a szél, és időnként megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi tájakon ennél hidegebb is lehet. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap melegfront-jellegű, kifejezetten panaszfokozó hatású, főként az érzékenyebbek számára.