Segíthet a leszokásban a tubák

Azok a füstmentes dohányosok, akik állításuk szerint nem szándékoztak leszokni, meggondolták magukat illetve jelentősen csökkentették fogyasztásukat, miután a kísérletben nikotinos tablettát vagy dohánymentes tubákot kaptak.

Az legutóbbi számában közzétett tanulmányukban a Mayo Klinika kutatói 81 rágódohány- illetve tubákfogyasztót kértek fel a kísérlethez, akiknek nem állt szándékában a következő 30 napban leszokni. Negyven személy 4 milligrammos nikotin tablettát, negyvenegy pedig dohánymentes tubákot kapott, hogy így segítsék füstmentes dohányzásuk csökkentését. Arra kérték az alanyokat, hogy egy hónap múlva 50, két hónap múlva pedig 75 százalékkal szorítsák vissza szokásukat.

A résztvevők nyolchetes kezelésen és a dohányzás csökkentését célzó viselkedési tanácsadáson estek át, amit 26 hét utánkövetés követett. Az eredmények alapján mindkét csoport jelentős mértékben csökkentette füstmentes dohányhasználatát, amit a vizsgálat végéig fenn is tartottak. Az alanyok körülbelül egyharmada a vizsgálat után 26 héttel még mindig 75 százalékkal kevesebbet fogyasztott a füstmentes dohányból , 12 százalék pedig teljesen le is szokott.

"Az eredmények azért ilyen meglepőek és nagy jelentőségűek, mert ezeknek a pácienseknek nem állt szándékában leszokni" - magyarázta Jon Ebbert, a klinika addiktológusa. A résztvevők a dohányfogyasztás csökkentésének folyamata alatt eljutottak odáig, hogy le akartak szokni, és ezt sikeresen el is érték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!