Jaj, még mindig sötét van - felkelés. Jaj, már megint sötét van - pedig még csak délután van. És a sóhaj: mikor jön végre a tavasz? Nem mindig azért várjuk a tavaszt, hogy újjáéledjen a szerelem, és hogy ismét önfeledten rohangáljanak a hormonok a szervezetben. Valami más hiányzik, de nagyon: a fény.
Nem elég a hideg, a sok közlekedési akadály, még a sötétség is nyomasztja az embert télen. No persze nem mindenkit, de általában mindnyájan észrevesszük magunkon: a hosszú éjszakák nem igazán tesznek jót a kedélyállapotunknak. Némelyeknél a búskomorság komoly méreteket ölthet. Ezt a jelenséget már 150 évvel ezelőtt is megfigyelték Közép-Európában, s nem csoda, hogy a szenvedő pácienst akkor melegebb éghajlatra küldte az orvosa.
Másképp hasonló
Az emberek néhány százalékánál mutatkoznak olyan markáns tünetek, amelyek alapján a szakember szezonális depressziót kórisméz. Ez nem cirkuszolás vagy nyavalygás, hanem igazi szenvedés, amiben egyetlen vigasztaló van: tavasszal garantáltan elmúlik magától is. Ám addig többen szorulnak komoly segítségre.
Dr. Németh Attila pszichiáter jól ismeri a tüneteket.
- A betegség fő kritériuma - mondja -, hogy késő ősszel kezdődik, majd ahogy jött, tavasszal nyomtalanul eltűnik. A jelenség oka a fény hiánya, amelyre egyesek fokozottan érzékenyek, ezért szélsőségesen reagálnak. A téli depressziónak hormonális magyarázata van. Nagyon leegyszerűsítve, a séma úgy néz ki, hogy a fénymennyiséggel az úgynevezett melatonin hormon áll szoros kapcsolatban, s ez a biokémiai anyag áttételesen hat a szerotoninra, amely viszont a hangulatainkért felel. Ha kevés a fény, a melatonin szabályozásában problémák keletkeznek. Mindez kedvezőtlenül hat a szerotonin hormonra, így hangulati eltolódás jelentkezik. A tünetek összességükben elérhetik azt a szintet, amelyet a szaknyelv major depressziónak nevez. A többség, noha nem kifejezetten depressziós, szintén szenvedhet a fényhiánytól. Ők kisebb-nagyobb hangulati ingadozást tapasztalhatnak magukon.
A jellemző vegetatív tüneteket illetően azonban a téli depresszió éppen ellentétes az "igazihoz" képest. Míg a nem szezonális depresszió általában étvágytalansággal, fogyással és álmatlansággal jár, addig a téli depressziótól szenvedők fokozott étvágyról, hízásról, illetve megnövekedett alvásigényről számolnak be. Akik megtehetik, délután szundítanak is egy-két órát, amit például nyáron soha nem tennének.
Az öngyógyítás ördöge
Persze nagyon okos a szervezet, nem hagyja magát leteríteni egykönnyen.
- Az érintettek több szénhidrátot, főleg csokoládét fogyasztanak. Ez tulajdonképpen ösztönös öngyógyítási próbálkozásnak minősíthető, hiszen a szénhidrátok fokozzák az agy szerotonin-forgalmát. Mégsem találom jó megoldásnak a csokievést, mert a kilók lerakódnak, és a tél elmúltával az illetőnek éppen a túlsúlya okoz majd lelki gyötrelmet. Ördögi kör ez, amiből később nehéz kitörni. Az is tény viszont, hogy a szezonális depresszió komoly megpróbáltatást jelent a betegnek és a környezetének, ezért kezelni kell. Mivel a fényhiány nemcsak az évszak következménye, hanem a szmog és az ember napi ritmusából fakadó civilizációs ártalom is, főként sétákat szoktam javasolni a szabadban, ahol jó a levegő, és még napfény is van.
A jól megvilágított irodák 400-500 luxos fénymennyisége sem veheti föl a versenyt a természet adományával. A téli napsütés, még a szűrt fény is, ennek a többszörösét adja. Ki kell vonulni a természetbe, akármilyen hideg van, mert csak ott kaphat a szervezet kellő mennyiségű fényt. Végső esetben kórházi fényterápiával vagy gyógyszerrel "rázzák föl" a lelassult szerotonin-áramlást.
Sérülékenyek, agresszívak
Bár a téli depressziósok legtöbbje felnőtt, Németh doktor szerint a baj a gyerekek egy részét sem kíméli. A nem depressziós felnőttekhez hasonlóan pedig még több gyermek küszködik magával - velük meg a pedagógus.
Szakály Piroska, tanító már sok alsós osztályt vezetett, s minden csoportban akadt néhány olyan tanuló, akinél jellemző "téli tünetek" mutatkoztak időről időre.
- Mióta a pályán vagyok, tapasztalom - meséli -, hogy a gyerekeknek más és más a fáradtsági küszöbük, de ez körülbelül decemberig egy adott sávon belül mozog. Aztán jön a december, és míg a tanulók zöme megmarad a szokott sávban, addig néhányan sokkal lejjebb csúsznak, szabályosan alulmúlják magukat. Ilyenkor jellemző rájuk, hogy akár óra közben a padra hajtják a fejüket, néha el is alszanak. A házi feladatban több a hiba, és az iskolai produkciók sem sikerülnek úgy, ahogy kéne. Ha felszólítom őket, sokszor szinte azt sem tudják, hol vannak. Láthatóan ki vannak merülve, és az utolsó erejükkel próbálnak figyelni, ami persze nem mindig sikerül. Másrészt meglepően reagálnak, ha figyelmeztetem őket, ha rájuk szólok. Még az egyébként kiegyensúlyozott gyermek is agresszívvá válik, hamar megsértődik, a barátaival ingerlékeny, kötekedő. Szinte emberfölötti munkával vagyok csak képes mozgósítani, motiválni télen. Az arcára van írva, hogy a pokolba kíván mindenkit. Csak azt tudom tenni, hogy alkalmazkodom hozzájuk. Mivel én tanítok minden tárgyat, többször változtatok az órák sorrendjén. Előre veszem például a testnevelést, a nap közepén pedig rajzolunk, sétálni megyünk, és ott beszéljük meg a környezettel kapcsolatos tudnivalókat. Igyekszem úgy igazítani a napirendet, hogy a nagyobb erőpróbák előtt mindig kikapcsolódjanak.
A pedagógus szerint a decemberen kívül még egy nagyon kritikus hónap van: a február (kezelés nélkül a téli depressziósok is februárban vannak a legrosszabb állapotban). Legszívesebben néhány hétre pihenni küldené őket a tanító, de ezt a mi iskolarendszerünk nem teszi lehetővé.
Együnk szivárványt!
Föltehetnénk a kérdést: mit tesznek szegény skandinávok vagy a kanadaiak a tél beálltával? A hiányzó fény pótlására számtalan megoldás született-születik. Amerikában például olyan házi használatú terápiás készüléket lehet kapni, amely egy televízióhoz hasonlít. A beépített csövek - az ultraibolyát kivéve - a teljes spektrumon világítanak, 2500 luxot adva. A búskomor delikvens tennivalója csupán annyi, hogy napi egy órán át a fénydoboz előtt üljön (akár olvasgasson), s percenként egyszer-kétszer a fénybe pillantson. A fény ugyanis akkor hat jótékonyan, ha a szemen át jut a szervezetbe (ezért nem jelentenek depresszió elleni megoldást a bőrre ható szoláriumok).
Az egyik - szintén amerikai - klinikán pedig érdekes kísérletsorozatot végeztek: a depressziós betegek egy csoportját úgynevezett szivárványmenüvel kínálták. A nap meghatározott időszakában bizonyos színű ételeket fogyasztottak a betegek - reggel sárgát (például narancslevet) és fehéret (tejterméket), délben zöldet (zöldségeket, világos gyümölcsöket), délután pirosat, bordót (paradicsomot, céklát), este pedig barnát és lilát (csokit, padlizsánt ). Az étrend során a páciensek naponta "megették a spektrumot".
A piros, bordó gyümölcsökben több az antioxidáns is, mint a zöldekben, sárgákban (vö. paprika, alma).
Bálnaének, piros sál
Mi is megtehetjük ugyanezt. Dr. Papp Zsófia belgyógyász úgy véli: általában nagyon jót tesznek az élénk színek télvíz idején.
- A narancs, bálnaének , levélsuhogás, tengermorajlás. Ezek a hangok pozitív, kellemes képzeteket hívnak elő, ezért föltöltik az embert.
Télen se maradjon el a déli séta, javasolja a doktornő. Különösen az irodák zártságában élőknek muszáj kivonulniuk.
- Ők szinte azt sem tudják, milyen évszak van. A déli ebédidőt is össze lehet kötni sétával. Fogjanak egy sárgarépát vagy egy almát, és csámborogjanak egy kicsit az utcán. Nagyon jót fog tenni. Esténként pedig a rövid zuhanyozás helyett üljenek a kádba húsz percre, és lazuljanak el. Csak elhatározás kérdése, segítünk-e magunkon. Napi néhány percet mindenkinek szánnia kellene magára.
