Súlyos lelki bajt jeleznek ezek a tünetek

A depresszió nem pusztán ideiglenes lehangoltság, hanem az egész testünkre kiható, súlyos panaszokat előidéző betegség. Sokszor meglepő tünetek is felhívhatják rá a figyelmet, nem árt ezért odafigyelni az alábbiakra.

A depresszió kifejezést a köznyelvi és az orvosi kontextusban eltérő módon használják. A hétköznapi ember sokszor úgy gondol rá, mint pusztán múló lehangoltságra, amelyen az ember egy rövid melankolikus időszakot követően túllendülhet. Orvosi értelemben azonban egy összetett, komoly veszélyt jelentő betegséget takar, amelynek kezelése sok esetben szakembert is kíván. Az orvostudomány már a 19. századtól betegségként tartja számon, diagnózisát ugyanakkor megnehezíti, hogy változatos tünetek jelentkezhetnek a hatására, amelyek nem mindig utalnak rá egyértelműen.

házibuli, partizó fiatalok
Lehet valaki úgy is depressziós, hogy ebből a környezete átmenetileg semmit sem vesz észre. Fotó: Getty Images

Környezeti, pszichológiai és genetikai tényezők egyaránt szerepet játszanak a depresszió kialakulásában. Hátterében trauma, gyász, anyagi gondok, munkanélküliség is állhat, sok esetben azonban kevésbé kézzelfogható okok váltják ki. Előfordulhat, hogy a tünetek csak bizonyos hónapokhoz köthetők (ezt hívjuk szezonális depressziónak), általában a téli időszakban jelentkeznek, de van egy olyan kisebb csoport is, akiket a depressziónak ez a formája a nyári időszakban érint. A közhiedelemmel ellentétben nem csupán a melankolikus hangulat utalhat rá, de olyan tünetek is, amelyeket rendszerint nem szoktunk a depresszióhoz kötni. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

Változás az étvágyban és a testsúlyban

Egyeseknél a depresszió falási rohamokat eredményez, mások pedig kevesebbet étkeznek miatta, a betegségre így a testsúly csökkenése, illetve növekedése is felhívhatja a figyelmet. A helytelen táplálkozás persze az energiaszintre is visszahat, ami csak fokozza az érintettekben a szorongásos panaszokat. Az elhízás, illetve túlzott fogyás szintén befolyásolhatják az érintett önképét, önértékelését, az étkezési zavarok így többféle módon is hatással lehetnek a depresszióra.

Mosolygós depresszió

Hivatalos klinikai diagnózis egyelőre nincs rá, de a köznyelvben csak „mosolygós depressziónak” hívják azt az állapotot, amikor a lehangoltságra semmilyen látható jel nem utal. Sőt, sok esetben ennek ellenkezője látszik, az érintettek fokozott jókedvvel próbálják álcázni (vagy akár magukban elfojtani) a negatív érzéseket. Előfordulhat, hogy egy depresszióval küzdő ember a társaság középpontja a közösségi eseményeken, kiemelkedően produktív a munkájában, az álarc mögött viszont súlyos lelki gondokkal küzd a mindennapokban. Ez az álarc azonban idővel lehull, az aktív időszakot pedig sok esetben egy passzív, visszahúzódó periódus követi, amikor a lelki terhek látszólag felülkerekednek a betegen.

Alvászavarok, megváltozott alvási szokások

Ugyan az alvászavarok nagyon gyakori velejárói a depressziónak, mégis kevesen kapcsolják össze a két problémát. Időnként mindenkinek van egy-egy rosszabb éjszakája, amikor nehezen hajtja álomra a fejét, vagy éjszakánként gyakran felébred. Hogyha azonban a panaszok hónapokig visszatérő problémát jelentenek, mindenképpen érdemes erre a betegségre is gyanakodni.

A depresszió sokkal több embert érinthet, mint gondolnánk. Ahelyett, hogy rögtön antidepresszánsokhoz nyúlnánk, érdemes lehet első lépésként természetes módszerekkel megpróbálni enyhíteni a tüneteinket.

Akárcsak a megváltozott étvágy, úgy az alvászavarok is tovább erősíthetik a depressziót és a szorongással járó panaszokat. Hogyha ugyanis nem tudjuk megfelelően kipihenni magunkat, úgy a munkahelyünkön is szétszórtabbak leszünk, még több kudarc ér minket a mindennapokban, ami csak elmélyíti a lelki panaszokat. Bizonyos kutatási eredmények szerint a krónikus alváshiány olyan neurokémiai változásokat idéz elő az agyban, amelyek önmagukban is hozzájárulhatnak a depresszió kialakulásához.

Krónikus fájdalmak testszerte

A lelki problémák többféle testi tünettel is jelentkezhetnek. A szorongás miatt gyakran felvett, egészségtelen testhelyzet hatására a gerinc felső szakaszán és a nyakban is visszatérő fájdalom jelentkezhet. Emellett az érintettek gyakran küzdenek különféle emésztőrendszeri problémákkal és fejfájással.

Fontos a megfelelő kezelés

Ahogy a fenti tünetekből is jól kirajzolódik, a depresszió az elme és a test rendkívül összetett betegsége, ami miatt a kezelése is egyénenként eltérő megoldásokat kívánhat. A legtöbb esetben a gyógyuláshoz elengedhetetlen például az életmódváltás, amelynek alapja a rendszeres testmozgás, illetve a lemondás a betegséget gyakran kísérő káros szenvedélyekről. Sok esetben viszont az orvosi segítség is elengedhetetlen, a depresszió tünetei kapcsán ezért mindenképpen érdemes konzultálni egy szakemberrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.