Nőni kezdtek a varázsgombák, miután az ereibe fecskendezte őket

Gondolta, gyógyszerei helyett inkább a természethez fordul segítségért, több szerve majdnem leállt.

Abbahagyta a bipoláris zavarra felírt gyógyszereinek szedését az a férfi, aki inkább a természethez fordult segítségért. A varázsgombákhoz nyúlt: teát főzött belőlük, majd az ereibe fecskendezteírta meg az IFL Science.

Varázsgomba. Fotó: Getty Images
Varázsgomba. Fotó: Getty Images

Amikor a sürgősségire került, már vért hányt

Amikor abbahagyta a gyógyszereit, még inkább szélsőségessé vált a férfi viselkedése és a kedélyállapota. Ekkor kezdett el érdeklődni az LSD mikrodózisú adagolása és a pszilocibin, egy természetben előforduló pszichedelikus szer iránt, amelyet bizonyos gombafajok termelnek. Mint megtudta, számos kísérlet kimutatta korábban, hogy a vegyületnek terápiás hatása lehet a súlyos depresszióval és szorongással küzdő betegeknél. Azt azonban figyelmen kívül hagyta, hogy ezt az eredményt csak ellenőrzött vizsgálatok során tudták megállapítani, ahol a gyógyszert szájon át adagolták. Ő inkább saját maga lépett a tettek mezejére: leforrázta a gombákat, a főzetet pedig az ereibe fecskendezte.

Rövid időn belül egyre rosszabbul lett, és amikor a sárgaság, hányinger, hasmenés, zavarodottság mellett már vért is hányt, a családja azonnal kórházba vitte. Ott az orvosok megállapították, hogy a gomba növekedésnek indult az ereiben. Ekkorra már a szervei – köztük a veséje és a tüdeje is –elkezdett leállni, és akut májsérülést is szenvedett. Az ereiben ráadásul vérrögöket találtak, amik mint utóbb kiderült: növekedő gombák. Bár a férfi életét végül meg tudták menteni, jelenleg is kezelés alatt áll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!