Nikotinfüggők lesznek a füvezők

Egy egereken végzett vizsgálatsorozat tanúsága szerint a marihuánafogyasztók esetében nagyobb az esélye egy későbbi nikotinfüggőség kialakulásának.

A vizsgálat kezdetén a tudósok először két csoportra osztották a kísérleti egereket, majd az egyik csoport tagjainak tetrahidrokannabinolt (THC, a marihuána aktív összetevője), a másiknak pedig placebót adtak három napon keresztül. Ezek után megtanították az egereknek, hogyan adhatnak be maguknak nikotint, amit akkor juttattak a szervezetükbe, ha az állatok átdugták az orrukat a ketrec egy bizonyos pontján.

Az egerek nem minden esetben voltak képesek megtanulni ezt a trükköt. A könnyebben tanuló egereket a tudósok szerint nagyrészt az motiválta, hogy megkapják nikotinadagjukat - vagyis ezek voltak azok az egerek, akik függővé váltak. A THC-val kezelt egerek 94 százaléka volt képes sikerrel megtanulni, hogyan adhat be magának nikotint. Ugyanez az arány a placebót kapott egerek esetében csak 65 százalék volt. Ezen kívül a THC-t kapott állatok sokkal keményebben is dolgoztak, hogy megszerezhessék a nikotint - egy dózisért akár 17-szer is hajlandóak voltak átdugni az orrukat a ketrecen, míg a placebós csoport tagjai sokkal könnyebben, már 11 próbálkozás után feladták.

Természetesen sokkal gyakoribb az az eset, hogy valaki a dohányzásról tér át a marihuánára (ebben az esetben a cigaretta a belépődrog), de egyre többen vannak olyanok, akik a kannabiszról szoknak át a rendszeres dohányzásra.

A mostani kutatási eredmények szerint "a kannabisz-fogyasztás hosszú távú hatásai között úgy tűnik, ott szerepet a nikotinfüggőség is" - olvasható a című tudományos szaklap aktuális számában megjelent tanulmányban. Mivel azonban a kísérleteket egereken végezték, a tudósok egyelőre nem biztosak benne, hogy emberek esetében is ugyanez a helyzet. Valószínűleg a függőség kialakulásában más, például genetikai és szociális tényezők is szerepet játszanak.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! Érdekes módon a korábbi, állatokkal végzett vizsgálatok során nem sikerült kapcsolatot találni a THC-fogyasztás és a későbbi heroin- és kokainfüggőség kialakulása között. "Elképzelhető, hogy az agy jutalomközpontja csak a nikotin és a marihuána esetében reagál hasonlóan" - írják a tudósok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!