Mire utal, ha feketén isszuk a kávét?

Egy interneten terjedő elmélet szerint azok, akik feketén isszák a kávét, illetve kedvelik a tonik vagy a kel kesernyés ízét, pszichopatikus jellemvonásokkal rendelkeznek. De vajon van ennek az állításnak bármilyen igazságtartalma?

A kávéfogyasztási szokásokat és a pszichopatikus jellemvonásokat összekapcsoló elmélet terjedését egy 2016-os osztrák kutatás megjelenése előzte meg. A tanulmány szerzői ebben arról írtak, hogy összefüggések lehetnek egy ember ízpreferneciái és személyiségjegyei között. Egy korábbi tanulmány szerint az édes ízeket kedvelők általában nyájasabbak és hajlamosabbak a neuroticizmusra. Egy másik kutatás pedig azt állította, hogy a keserű ízek rajongói hajlamosabbak az ítélkezésre és az ellenégeskedésre is. Az osztrák szakemberek ezekre alapozva kezdték el vizsgálni a keserű ízek kedvelése és a személyiségtípusok közötti kapcsolatot.

kávéfogyasztás, kávéfogyasztási szokások, feketekávé, pszichopaták, személyiségzavarok
A személyiségünkről árulkodhat a kávéfogyasztási szokásunk. Fotó: 123rf

Személyiségteszt része lehet az ízlés?

A szakemberek két külön vizsgálatsorozatban is elemezték 500 felnőtt ízpreferenciáit. Az alanyok az édes, a savanyú, a sós és a keserű ízeket értékelték, és meghatározták, hogy egyes ételeket mennyire tartanak sósnak, édesnek, savanyúnak vagy keserűnek. Ezek mellett különféle személyiségteszteket is ki kellett tölteniük.

Így buktathatók le a pszichopaták - a részleteket itt találja!

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik a keserű ízeket preferálták, gyakrabban rendelkeztek negatív személyiségjegyekkel és hajlamokkal. Ebben a csoportban volt jelen a legnagyobb arányban például a szadizmus és pszichopátia is. Az első vizsgálatok kapcsolatot találtak továbbá a nárcizmus és a manipulatív hajlam, illetve a keserű ízek kedvelése között is.

Mitől függ, hogy valaki pszichopata lesz-e?

És hogy mit jelent mindez azok számára, akik cukor nélkül isszák a kávét? A kutatás eredményeit megvizsgálva dr. Steven Meyers pszichológus professzor úgy véli, hogy ezek az összefüggések csak igen kis mértékben érvényesülnek, éppen ezért körültekintően kell értelmezni őket. Az ízpreferencia - jelen esetben a keserű ízek kedvelése - ugyanis kevesebb mint 5 százalékos arányban jelezheti csupán, hogy valakinek sötétebb személyiségjegyei vagy hajlamai vannak-e.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.