Az adott ember exhibicionizmusát, annak mértékét a szocializáció mikéntje, a családi közeg, a mintakövetés befolyásolja.
Valamilyen szintű nárcisztikus vágy mindenkiben van, mindenki szeretné, ha elfogadnák, csodálnák, megnézzék, valamilyen képességéért rajongjanak. Az exhibicionistáknál ez a vágy felfokozott, ők az átlagnál jobban szeretnék magukat megmutatni, elismeréseket szerezni, visszaigazolást kapni.
Így exhibicionistának nevezhető az is, aki egy buliban a társaság középpontja , ahogyan az is, aki egész este katonatörténeteivel szórakoztatja társaságát. Ez a jellemvonás sokszor foglalkozással társul, nagyon gyakran jellemzi a színészeket, balettművészeket, operaénekeseket illetve bárkit, aki szereplésre vágyik. A lényeg, hogy valaki a ne csak a saját mikrokörnyezetében akarja megmutatni magát.
Az exhibicionizmus kórosnak csak akkor mondható, ha pszichiátriai betegséggel társul, ilyenkor annak egyik tünete. Ebben az esetben az alapbetegséget kell diagnosztizálni. Például egy bipoláris zavar felhangolt szakaszában lehet valaki magamutogató, de ugyanígy előfordulhat ilyesmi skizofréniánál , személyiségzavarnál is.
