Ha leszokik, a szorongástól is elbúcsúzhat!

A sikeresen leszokott dohányosok szenvedélyük feladása után sokkal kevésbé hajlamosak a szorongásra - állítják brit szakértők.

Bár sokak szerint a dohányzás segít leküzdeni a stresszt, a tanulmányából nemrég az derült ki, hogy épp a leszokás segítheti a szorongás megszüntetésében.

A tudósok 500, a brit állami egészségügyi rendszerben kezelt leszokni vágyó dohányos állapotát kísérték figyelemmel. A fél év alatt sikeresen leszokó 68 beteg esetében a tudósok jelentős szorongás-csökkenést figyeltek meg. A szorongáscsökkentő hatás különösen jelentős volt azoknál, akik kedélybetegek voltak, vagy rendszeresen szorongásos tüneteket észleltek magukon.

A Cambridge és Oxford Egyetem, valamint a londoni King's College szakértői szerint a kutatási eredményeket a dohányosok ösztönzésére is fel lehetne használni, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy a leszokástól csak még stresszesebb lesz az életük, pedig úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője az igaz.

A sikertelen leszokás ugyanakkor némileg növelte a stressz- és szorongásszintet az amúgy is kedélybeteg dohányosok esetében. A csupán az élvezetért füstölők esetében a visszaszokás nem okozott lelki megrázkódtatást. A tudósok szerint a dohányosok - főleg azok, akik a feszültségoldás miatt gyújtanak rá - felkelés után általában azért gyújtanak rá, hogy az elvonási tüneteket, köztük a szorongást is, csökkentsék. A leszokás után ezek a szorongásos epizódok eltűnnek , így összességében a dohányosok sokkal jobban fogják érezni magukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra