Figyeljünk oda magunkra és egymásra - ez társadalmi érdek (2)

Bár az igazán komoly hidegeket hátunk mögött tudhatjuk, mindenki tudja, hogy a tavasz is kihívások elé állította a szervezetünket. A "tavaszi" fáradtság mögött olyan fiziológiai folyamatok állnak, amelyeken segíthetünk változatos táplálkozással, intenzív mozgással, pihentető alvással és rendszeres meditációval. Csak néhány praktika, amivel odafigyelhetünk magunkra és erősíthetjük szervezetünket. De miért ne gondolhatnánk újra a szervezetünkre hatással lévő egyéb szokásainkat is mindannyiunk érdekében?

Nemzetközi felmérések szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor - de ennél jóval több ember életére hatással van a cigaretta az égés során keletkező füst miatt. Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel jut be a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás vagy a szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin , hanem az égés és a füst azok, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. Ugyanis a füstben kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatala, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Ha leszokunk a dohányzásról, azzal nemcsak magunkat, hanem szeretteinket is óvjuk.
Ha leszokunk a dohányzásról, azzal nemcsak magunkat, hanem szeretteinket is óvjuk. Fotó: Shutterstock

Az egészségünk védelme szempontjából a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk a dohányzásra. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától kíméljük meg mindannyiunkat. Dohányzás esetén pedig a legeredményesebb ártalomcsökkentés, ha leszokunk róla. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedés valószínűsége és így nem csak saját magunkat, de szeretteinket, barátainkat és kollégáinkat is megóvhatjuk az ártalmaktól. Azonban, ha valamilyen okból kifolyólag mégsem tesszük le a cigarettát, azáltal, hogy valamely füstmentes technológiát választjuk, saját magunkat és a közvetlen környezetünket is alacsonyabb kockázatnak tehetjük ki a cigarettázáshoz képest. Számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak olyan tekintetben is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Az egyik ilyen füstmentes technológia például az e-cigaretta, amely nem füstöt, hanem nikotinpárát képez azáltal, hogy elektromos úton felmelegíti a tartályában lévő nikotintartalmú folyadékot. Egy másik, a nikotinsóval működő technológia, ahol kémiai reakció eredményeként keletkezik nikotinpára. A hevítéses technológia dohány használatával működik, azonban használata során épp csak annyi hő képződik, ami képes a dohány- és nikotinpárát felszabadítani, azonban égés hiányában nem keletkezik füst. Valamennyi füstmentes technológia lényege, hogy az égés kiküszöbölésével kevesebb káros és potenciálisan káros anyag juthat a szervezetbe, és a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében.

Fontos azonban tudni, hogy ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát , valamint a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása egyelőre nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A dohányzás ártalmai kiküszöbölésének a leghatékonyabb módja tehát, ha nem szokunk rá a dohányzásra. Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin káros hatásainak kivédését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása, azaz a leszokás biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Érdekli a téma? Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődését, nézzen körül a 24.hu tudományos cikkei között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket talál a dohányzás jövőjével kapcsolatban. Olvasson tovább !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.