Egyre több lány aggódik a teste miatt

Az nem új jelenség, hogy a lányok egy része számára a külcsín sokkal fontosabb, mint a belbecs, de ennek a hozzáállásnak a terjedése és a nyomában fellépő mentális problémák már komoly fejtörést okoznak. Nagy-Britanniában biztosan, ahol most tették közzé egy erről készült felmérés eredményeit.

Egyre több a magát boldogtalannak tartó tizenéves lány Nagy-Britanniában – derült ki a The Children's Society brit civil szervezet éves jelentéséből, amely szerint a 10-15 éves brit lányok 14 százaléka az egész életével, 34 százaléka a megjelenésével elégedetlen .

Az immár 11. alkalommal elkészített Jó Gyermekkor című jelentés (Good Childhood Report) 2013-2014-re vonatkozó eredményeit az Anglia, Wales és Skócia mintegy negyvenezer háztartására kiterjedő Understanding Society elnevezésű felmérés adataira alapozták – írta a BBC News.

Egészségesnek látszó serdülő gyermekének mostanában még az élettől is elment a kedve? Zárkózott, levert, nem csinál igazán semmit sem szívesen? Van egy pont, melyen túl, nem írhatja mindezt a serdülőkor számlájára. Lehet, hogy ez már depresszió! Részletek!

A The Children's Society és a Yorki Egyetem szakemberei 10-15 éves fiatalokat kérdezték, mennyire érzik magukat elégedettnek, a kérdésekre adott válaszokat elemezték. A 2009-2010 és 2013-2014 közötti időszakban a brit lányok és fiúk átlagosan 11 százaléka mondta magát boldogtalannak. A legfrissebb mutatók szerint azonban 2013-2014 folyamán a boldogtalan lányok aránya 14 százalékra növekedett.

A legtöbb lány elégedetlen magával, ám ez komoly mentális problémákat okozhat

„Ez nem olyasmi, amit a hormonokkal meg lehetne magyarázni, vagy a felnőtté válás természetes velejárójának tartani, hanem olyasvalami, amelyet komolyan kell venni és megfelelően kezelni” – mondta Lucy Capron, a The Children's Society munkatársa.

A megjelenésük miatt aggódó fiatal lányok aránya a 2009-2010-ben mért 30 százalékról 34 százalékra nőtt 2013-2014-re, míg a külsejükkel elégedetlen fiúk aránya továbbra is 20 százalék. A kutatók szerint nincs egyértelmű magyarázata annak, hogy az önmagukkal elégedetlen lányok aránya miért növekedett ilyen mértékben, de a jelentés azt mutatja, hogy a szóbeli bántalmazás – például a csúfolás – a lányok körében kétszer olyan gyakori, mint a fiúknál a fizikai zaklatás. A jelentés szerint a lányok jóval hajlamosabbak sokáig időzni a közösségi oldalakon, ami a mentális egészség romlásának fokozottabb kockázatával függ össze.

Egy másik tanulmány szerint a gyerekek, különösen a lányok, egyre fiatalabb korban kezdenek el aggódni a külsejük miatt, vannak, akik már háromévesen. A londoni Middlesex Egyetem munkatársa, Jacqueline Harding szerint mindez táplálkozási problémákhoz és depresszióhoz vezethet a későbbiekben. Hozzátette, a médiában látott képek és a felnőttek beszélgetései a különböző étrendekről negatív testkép kialakulását eredményezhetik a gyerekeknél.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.