Dohányzás elleni tilalom: csökkent az asztmások száma

A Lancet szaklapban megjelent nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy a dohányzást tiltó törvények kedvező hatást gyakoroltak a gyermekek egészségére.

A kutatók kimutatták, hogy a dohányzásellenes törvények bevezetésétől számított egy éven belül 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás passzív dohányzás veszélyeitől , de ez volt az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, milyen hatást gyakorolnak ezek a jogszabályok a gyermekek egészségére.

A nemzetközi kutatásban az Edinburgh-i, a Maastrichti és a Hasselt Egyetemek, valamint a Harvard Egyetem orvosi karának és a Brigham and Womens Kórház kutatói 11 korábbi kutatást elemeztek Észak-Amerikából és Európából, amelyek összesen több mint 2,5 millió születést és közel 250 ezer gyermekkori asztmarohamos esetet vizsgáltak.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! Dr. Jasper Been, a kutatás vezetője elmondta, az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a WHO arra vonatkozó ajánlásait, hogy országos szinten alakítsanak ki dohányfüstmentes nyilvános helyeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!