Kiderült, működik-e a 4 napos munkahét

A Magyar Telekomnál idén július és október között kezdték tesztelni a négynapos munkahetet. Az akkor elért pozitív eredmények azt mutatják, kevesebb munkaórával nagyobb a teljesítmény.


A Magyar Telekomnál a dolgozók elégedettsége és egyéni hatékonyságuk növekedése miatt úgy döntöttek, folytatják a négynapos munkahét tesztelését. Korábban 150, a társaságon belül négy különböző területen dolgozó munkatárs végezte ebben az időbeosztásban a munkáját. Folyamatosan mérték a tesztidőszakban résztvevők teljesítményét és kiderült: miközben 20 százalékkal kevesebb időt töltöttek munkával, átlagosan 10 százalékkal javult az egyéni hatékonyságuk.

Egyensúlyba került a munka és a magánélet

A mérések arra is rámutattak, hogy a négynapos munkarendben dolgozóknál a munkavállalói elégedettség elérte a 94 százalékot, miközben ugyanez az arány a teljes vállalaton belül 78 százalék. A négynapos munkarendben dolgozók 92 százaléka azt is jelezte: meg tudták valósítani a munka és a magánélet egyensúlyát. 

munka, iroda, négynapos munkahét
Hatékonyabb, aki csak 4 napot dolgozik hetente. Fotó: Getty Images

Úgy döntöttek ezért, hogy a résztvevők létszámának megduplázása mellett, új területek bevonásával 2023. február 1-től hat hónapos időtartamra elindítják a négynapos munkarend második tesztidőszakát. Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere a távközlési vállalat "Lehet 4?" című konferenciáján elmondta: a két tesztidőszak együtt már elég sok információt fog adni, nem csak a Magyar Telekom, hanem a hazai munkaerőpiac többi szereplője számára is.

A Magyar Telekom a PwC Magyarországgal közös országos reprezentatív kutatást is indított, hogy feltárja a munkaerőpiac szereplőinek véleményét a négynapos munkahétről. A 12 ezer ember részvételével zajlott kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 84 százaléka szívesebben dolgozna heti négy napot a jelenlegi ötnapos munkahéttel szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra