Nem lehet elég korán kezdeni
Régóta ismert tétel, hogy a babák lelki életet élnek a méhen belül is, a lelki élet pedig alighanem már a fogantatással kezdődik. Az anyaméhben átélt tapasztalatok befolyásolják a baba születés utáni személyiségét, kapcsolatait, fejlődését. A magzati életidőben alapozódik meg az is, hogy a zene milyen mély, emocionális hatást gyakorol majd ránk. A várandósság ötödik hónapjától kezdve már érdemes zenét hallgattatni a babával, addigra fejlődik ki ugyanis a magzat hallószerve. Bár az élőzene pozitív hatása testre és lélekre általánosan elismert a szakemberek körében, a legtöbb zeneterapeuta és pedagógus mégis CD-re felvett zenét alkalmaz. Pedig azokat Fellegi Ádám szerint inkább csak emlékeztetőnek érdemes használni, mivel e "konzervzenék" által kínált élmény meg sem közelíti a komolyzenei előadásokon szerezhetőt. Az ő módszerének a lényege az élő előadás szuggesztivitása.
Kicsiben óriási
Fellegi Ádám otthona nyitott mindenki számára. Ezen a szombati délutánon is sorra érkeztek várandós kismamák és "kispapák", kisgyermekes családok. Különleges atmoszférájú lakás ez, oázis, ahogy a művész úr fogalmaz. Megérkezik Tímea is két gyermekével, Fannival és Áronnal. Mindketten rendszeres koncertlátogatók, már pocaklakó koruk óta hallgatják a zongoraművész játékát. Fanni most tíz hónapos, otthon rendszeresen zenére alszik el. Áron két és fél éves, ő a "legrégebbi hallgatók" egyike. Lehet, hogy hamarosan a művész úr felesége, Gyöngyvér asszony fogja zongorázni tanítani.
Felcsendül a Steinway zongora hangja, a várandós édesanyák hasukra teszik kezüket, behunyják a szemüket, és máris indulhat a kirándulás a muzsika csodálatos világába. Az élő zene energiáit együtt veszi át anya és magzata. Senkinek sem kell azonban egy helyben ülnie, ebben a koncertteremben mindent szabad: a gyerekek esznek, isznak - ha kell, ürítenek -, sírnak, szaladgálnak, mindezt Mozart, Bach és Chopin zenéjére. Fanni, miután meguzsonnázott, a zongora belsejében ülve hallgatja tovább a muzsikát. Mivel a kicsik észlelési távolsága rövid, fontos, hogy közelről hallják a zongora rezgéseit, hogy közel legyenek a zenéhez. Fanni számára ez nem újdonság, így nyugodtan ücsörög a patinás hangszerben. A darabok közti szünetben egy szintén magzati élete óta törzsvendég, a tizenöt hónapos Emma tapsol nagyokat. Otthon is rendszeresen hallgatnak zenét, így tudja, hogy a szünetben tapsnak kell következnie - mondja el Katalin, az édesanyja. Emma már "önszántából" kapaszkodik fel az Ádám bácsi melletti székre, és zongoráznak tovább együtt. A szünetben a házigazdák borral, üdítővel, kávéval, süteménnyel kedveskednek. Addig a zongorát az apróságok vehetik birtokba. Áron rutinosan közel húzza a széket, és próbálja előcsalogatni az ismerős hangokat. Majd újra felcsendülnek a klasszikusok a művész úr előadásában, és a legifjabb hallgatók nem szégyellnek "táncra perdülni", bizonyítékul szolgálva arra, hogy a magzatkorukban kialakított zenei érzékenység nem volt hiábavaló. Különös élményt élhet át mindenki, aki ellátogat Fellegi Ádám házi koncertjére, egy olyan katartikus állapotot, amely szinte átfesti bennünk az önmagunkról és a világról kialakított képet. A művész úr a koncert után elmesélte, hogyan születettek meg a zenés szombatesték.
Hogyan született az ötlet a lakáskoncertre, zeneterápiára?
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Az ötlet a haldoklóknál született. Kint voltam egy hospice osztályon, ahol zenét játszottam azoknak, akik az életből "kimennek". - kezdte Fellegi Ádám a történetet. - Úgy gondoltam, hogy ha az élet egyik végét szemügyre vettem zenei szempontból, érdemes lenne azokra is figyelmet szentelni, akik éppen készülnek az életbe. 2003 januárjában felkerestem az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezetőjét, aki megbízott, hogy hetente egyszer az előadóteremben egy negyven perces koncertet adjak meséléssel, és magyarázatokkal a kismamáknak, a terhességi felkészítő tanfolyam keretében. A következő évben, 2004-ben már csak havi egyre jutott idő, mert már a II. számú Szülészeti Klinikán, a Tétényi úti Szent Imre Kórház szülészetén és a Péterfy Kórházban is igényelték működésemet. Fokozatosan kialakult a törzsközönség. Amikor megszületnek a gyerekek, akkor eltűnnek egy időre, aztán sokan vannak, akik 4-5-6 hónapos korában visszahozzák a gyereket, hogy lássák, mi volt az eredménye a zenével való "besugárzásnak". Ekkor jutott eszembe a lakásomban tartott gyerekkoncert. Itt kényelmesebb, lehet a gyerekeknek csúszkálni-mászkálni (a klinikákra többnyire nem szabad bevinni csecsemőket). A lakáskoncertjeim a felnőttek számára régóta léteznek.
Milyen zenét játszik ennek a közönségnek?
A közönségre tekintettel kell lenni, nyilván a Máté-passiót nem játszanám el nekik. Megnyugtató, lassú, egyforma ritmusú zene szükséges, ami szép, harmonikus és vidám is egyben. Erre nagyon alkalmas Mozart, Johann Sebastian Bach, de én játszom romantikusokat is. Ne felejtsük el, hogy nemcsak a pocaklakóknak, a megszületett kisbabáknak játszom, hanem a szülőknek is. A szülők tudata a zenehallgatás közben módosul. És ez a tudatmódosulás hat a gyerekre, akár bennük van még, akár már az ölükben. A gyerekekre két módon lehet hatni: közvetlenül és az édesanyán vagy esetleg az apán keresztül. De mindez még kísérleti stádiumban van. Nagyon nagy mintán, sokakkal kellene kísérletezni ahhoz, hogy határozottabban beszélhessünk preferenciákról. Érzésem szerint olyan zene szóljon, mint a kellemes késő délutáni napfény, ami nem éget, csak melegít, és szép színeket ad. Egy biztos, hogy a gépzenét nem szabad azonosnak venni az élő zenével. Az élő zene hatása nagyságrenddel nagyobb. A gépzenével helyettesíteni élőzenét majdnem olyan csalás, mint az éhes embernek gyümölcs-csendéletet mutatni, hogy azzal lakjék jól. Nem fog jóllakni vele. Ezzel nem állítom azt, hogy a CD-re felvett zene teljesen haszontalan vagy egyenesen káros. Nem, nagyon is hasznos, ha van élő élménye is ugyanarról a zenéről.
Van olyan darab, amit minden alkalommal eljátszik?
Igen, Dohnányi darabja, a Változatok egy gyermekdalra, ezt mindig eljátszom. Már gyermekkoromban is nagyon szerettem. Amilyen egyszerű a téma, olyan nehezek a variációk.
Tapasztalati tény, hogy a csecsemők felismerik a már hallott zenét. Beszámoltak-e a kismamák arról, hogy a pocaklakó "jelzést ad" bizonyos darab hallatán?
Erről nem kérdeztem őket. Szerintem az a tény, hogy jönnek, már eleve bizonyítéka annak, hogy hatásosnak vélik a szülők. Senki nem kényszeríti őket rá. Én rendelkezésre állok, annyit fizetnek érte, amennyit ők maguk gondolnak és tudnak. Körülbelül 10 család szokott jelen lenni. Ez is azt mutatja, hogy próbálkozásom egyelőre egy önmagát kiválasztó, a kultúrát fontosnak tartó rétegnek szól. Bár én mindenkit szívesen látnék!
Ezek a koncertek segítenek a zenei irodalom megismerésében?
A zenedarabok felismerésének nem tulajdonítanék jelentőséget. Ami fontos, az nem más, mint az érzelmi reagálás. Ha megmozdul valami a zenehallgató emberi lényben, akár gyerek, akár csecsemő, akár magzat, akár idős ember, akár haldokló, akkor már célt értünk. Hogy tudja-e azonosítani valamely címmel, az már nem annyira fontos. Beethoven Sors-szimfóniája ugyanaz, ha 10, 20, 40 vagy akár 60 éves koromban hallgatom, de én mindig mást érzek közben. A hangok sora ugyanaz, de az én viszonyom változik, mert én is változom. A zenei élmény mindig viszonyfogalom.
Hogyan jut el az információ a kismamákhoz?
Egyik anyuka mondja a másiknak, nincs semmiféle reklám. A honlapomon ( www.fellegiadam.hu ) van erre utalás, de azt csak az találja meg, aki célzott keresést folytat. Ha van az idejáró családoknak ismerőse, aki gyereket vár, mondják neki: "Te, menj el a Fellegi Ádámhoz, mert ez a módszer világszenzáció!", mert ez tényleg az. Átnéztem az irodalmat, sok helyen játszanak terhes anyáknak zenét, csecsemőknek zenét, de mindig CD-ről.
Folyik-e vizsgálat a zene terápiás hatását illetően, követi-e valaki a folyamatot?
Nem, nincs tudományos utánkövetés. Szerettem volna azt is, de nekem nincs ilyen képesítésem. Én nagyon szeretem a munkámat! Kevesen vannak, akik abból élnek, amit szeretnek csinálni. Általában a munkát afféle istencsapásának tekintik. Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a munka Isten ajándéka. Főleg ezekkel a gyönyörű fiatal lényekkel; mamákkal, akik szépek; babákkal, akik bájosak; férjekkel, akik lovagiasak, velük nagyon jó együtt lenni.
Megváltozott a babákhoz való viszonya?
Egészen más lett, korábban féltem a gyerekektől. De rájöttem, hogyha áttöri az ember a saját ellenkezését, idegenkedését, és kézbe vesz egy babát, hirtelen leomlik valami fal, és akkor valami csodálatos történik. Igyekszem ideális nagypapa típussá alakulni 64 éves koromra, tanulom a nagypapaságot. De ez sem az én "ötletem", Victor Hugonak van egy egész verseskötete, aminek az a címe: "A nagyapaság művészete", talán még magyarul is megjelent, én franciául olvastam, egy csomó szép vers van benne az unokájával való kapcsolatáról.
Milyen eredményt érez magáénak?
Azt hiszem a legnagyobb eredmény az, hogy a kulturális süllyedési folyamatot, ami a szemünk előtt megy végbe az utóbbi évtizedekben (és ami részben világtendencia is), sikerül lelassítani, leállítani, talán visszafordítani egyes helyeken - mint például az én lakásomban. Általános sivatagosodás van, és én egy kis területen újra fásítok, oázist létesítek vagy kertet.
Mi a távolabbi célja?
Szeretném, ha ez bővülne, szeretném, ha a kismamák többet mondanák egymásnak, és többen lennének.
Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akiknek magzati életük óta folyik a zenei nevelésük?
Három éves korukban átveheti őket a zenepedagógia. Ahogy én csökkentettem a hallgatóim életkorát, feleségem is ugyanezt teszi. Zenei előképzőt tanít iskolájában, ahol ő az igazgató. Lassanként a kettőnk tevékenysége, mint egy két oldalról fúrt alagút, összeér. Talán eljutunk a célig, ami nem profi művészek képzése, hanem zenét értően élvező gazdag emberek nevelése, akiknek esze ágában sincs televíziót vásárolni, mert jobb dolguk is van.
"Régi tapasztalat: a zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt." (Bárdos Lajos)
Legjobban: