Nyugalomban meghalni: David Bowie a példa

"Palliatív orvos vagyok. Amit Ön a halála előtti időkben tett, és amit a halálról közvetített, nagyon mély hatással volt rám, és azokra, akikkel együtt dolgozom" - írja Dr. Mark Taubert, aki a British Medical Journal internetes blogjában tette közzé David Bowie-nak szóló levelét.

Dr. Mark Taubert az életvégi ellátásban palliatív orvoslással foglalkozik, feladata a végstádiumú betegek szenvedésének csökkentése, fájdalomcsillapítás és tünetmenedzselés. Azért írt levelet a közelmúltban 69 éves korában rákban elhunyt David Bowie-nak, mert – ahogy írja – megkönnyítette azt, hogy az emberek a halálról beszéljenek. Levelében egy betegével folytatott beszélgetését idézi fel példaként.

A levélből kiderül, Dr. Taubertnek nemrég kellett közölnie betegével, hogy a rák szétterjedt a szervezetében, így nem sok esélye van egy évnél hosszabb időt élni. Leírja, hogy a beteg nővel folytatott beszélgetése során beszéltek a sztár haláláról, illetve arról is, hogy David Bowie zenéje mit jelentett a számukra. Az pedig, ahogyan az énekes a saját halálára a művészetével is készült, olyan nehéz témákat hozott felszínre a beszélgetésükben, amit egyébként igyekszünk kerülni.

Segíthet a levélírás a nyugodt elhalálozásban?

David Bowie utolsó videoklipje 2016. január 8-án, két nappal a művész halála előtt jelent meg a Youtube-on. A Lazarus, azaz 'Lázár' című szám a bibliai történetre utal: Lázárt Jézus feltámasztotta a halálból. A klipben Bowie a saját halottas ágyán fekszik, bekötött fejjel – szemei helyén egy-egy gombbal. A dal végén pedig felkel az ágyból, és eltűnik egy hatalmas barna szekrényben.

David Bowie utolsó klipjét ide kattintva tekintheti meg. Az orvos leírja, hogy a nővel való beszélgetésben sokat segített a saját elmúlásunk tudatának elfogadásában az, hogy beszéltek arról, hogy David Bowie hogyan nézett szembe a saját halálával. Így nagyon nyíltan és őszintén tudtak beszélgetni a halálról, ami igen ritka, hiszen a téma mind a betegeket, mind a hozzátartozókat, mind pedig az orvosokat, ápolókat riasztja.

A levélből az is kiderül, hogy mennyire fontos, hogy a sztár haláláról szóló hírekben az szerepelt, hogy családja körében, békében halt meg. Ennek kapcsán Dr. Taubert beszélt betegével a palliatív ellátásról és a hospice-ról is. A beteg nő végül ki tudta mondani, hogy otthon szeretne meghalni, ha pedig olyan egészségügyi állapotba kerülne, hogy szakszerű ellátásra szorul, akkor egy hospice -ban szeretné leélni utolsó idejét.

Dr. Taubert Bowie-nak szóló személyes levelében megköszöni mindazt, amit a művészetével, a zenéjével közvetített utolsó idejének megéléséről. Szerinte a súlyos beteg nőt ez vezette arra, hogy saját halálával is szembe tudjon nézni, ami nagy megnyugvást jelenthet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 15 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra