Vényre írják fel a kultúrát az orvosok egy svájci városban

Különleges kezdeményezés indult a nyugat-svájci Neuchatel városában: orvosi vénnyel ingyen látogatható több helyi kulturális intézmény is a betegek számára.

A kísérleti program keretében összesen ötszáz receptet állíthatnak ki az orvosok a nehézségekkel küzdő lakosok számára. A vény birtokában ingyenesen látogatható három helyi múzeum, valamint a város botanikus kertje is. „A mentális egészségügyi problémákkal küzdő embereknek ez egy lehetőség, hogy egy pillanatra megfeledkezzenek az aggodalmaikról, fájdalmukról, betegségeikről, és átélhessék pár percig a felfedezés örömét. Meg vagyok róla győződve, hogy amikor az emberek érzelmeivel törődünk, egyben módot kínálunk nekik arra, hogy valahogy megtalálják a gyógyulásukhoz vezető utat” – fogalmazott a Reuters hírügynökség megkeresésére dr. Patricia Lehmann, a programban részt vevő egyik orvos.

A Reuters beszélt az egyik érintett pácienssel is, aki erős kiégéssel küzd. „Úgy gondolom, mindez egy kis fényt hoz a sötétségbe” – fogalmazott a program nyújtotta lehetőségről a név nélkül nyilatkozó 26 éves nő a Neuchateli Művészeti és Történeti Múzeum falai között nézelődve. Az intézményben a többi között Claude Monet és Edgar Degas mesterműveit is megcsodálhatják a látogatók, továbbá három, a 18. században készült automata baba is szerepel az állandó kiállításban, amelyek koruk kiemelkedő mechanikai műremekei, ráadásul ma is működőképesek.

A kezdeményezéshez az ötletet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 2019-ben megjelent tanulmánya adta, amely a művészet szerepét vizsgált az egészségmegőrzésben és a betegségek kezelésében. Julie Courcier Delafontaine, a város kulturális intézetének vezetője szerint a koronavírus-világjárvány alatti múzeumbezárások érezhetően rontottak az emberek jóllétén. Ez a tapasztalat adta meg végül a kezdőlökést a program beindításához, amely tesztjelleggel a múlt hónapban indult és egy évig tart majd. A jövőben pedig lehetséges, hogy egyéb helyszínekre is kibővítik, például a színházra.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +3 °C

Döntően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Eső, záporeső elszórtan fordulhat elő. Az északias szelet az északkeleti megyékben kísérhetik élénk, olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. Fronthatásokra ugyanakkor nem kell számítani, így a frontérzékenyek tünetei várhatóan nem erősödnek fel.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra