Hogyan veszítetted el a látásodat?
A mai napig nem tudjuk, hogy pontosan hogyan történt. Több fokozata volt. Már amikor megszülettem, akkor sem láttam tökéletesen, de akkor még szemüveggel minden rendben volt. Aztán nagyjából négyéves voltam, amikor a bal szememen levált a retinám. Sajnos nem tudtak időben megműteni, mert tüdőgyulladást kaptam, úgyhogy nem tudtak altatni, ezért a bal szememen csak esztétikai műtétet hajtottak végre. Aztán nagyjából általános iskola másodikban jött egy olyan szerencsétlen eset, hogy szemen dobtak egy jeges hógolyóval, így a jobb oldalon is levált a retina, de azt még vissza tudták varrni. Két évre rá jött egy szürkehályog a jobb oldalon szövődményként. Még azt is megműtötték, műlencsét helyeztek be. Onnantól nagyon sokáig elég stabil volt a dolog. Nem láttam már annyira, hogy szabad szemmel olvassak, de voltak a különböző készülékek, például egy úgynevezett olvasótévé, ami segített az iskolában. Aztán ahogy telt az idő, ez elkezdett romlani, alig észrevehetően, és hát nagyjából olyan hat éve jutottunk el oda, hogy egyáltalán nem látok semmit.
Fel tudod idézni azt a pillanatot, amikortól már egyáltalán nem láttál?
Az én agyam állandóan pörög, állandóan elképzelem magam körül a környezetet. Amikor nagyon sokat ismerős helyen voltam, nem tűnt fel, hogy nem látom ténylegesen a dolgokat, hanem csak már én képzelem oda. Így nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor történt meg az, hogy teljesen elvesztettem a látásomat.
Mennyire emlékszel még arra, amikor láttál?
Az már elég ködös, amikor még szemüveggel olvastam. Nagyjából arra az állapotra emlékszem, ami olyan öt-tíz éve volt, amikor még valamennyit láttam, például 30-40 centiről elolvastam egy utcatáblát. Nagyjából ezen a szinten képzelem el folyamatosan magam körül a világot.
Ha erre a 6 kérdésre igennel válaszolsz, nikotinfüggő vagy
Egy tanárom egyszer azt mondta, hogy a vakoknak nem illik viszláttal köszönni, jobb azt mondani, hogy örültem a találkozásnak. Ez tényleg zavaró?
Én ezen röhögök. Egy nemzetközi, játékokkal foglalkozó fórumon egy vak felhasználó nagyon kiakadt, mert a bátyja állandóan leteremtette őt, amiért úgy fogalmaz, hogy megnézett egy filmet, amikor ő nem is láthatta. Szerintem az egyik legnagyobb fölösleges hülyeség ilyesmiken rágódni. Ezek a magyar nyelvbe beépült kifejezések, ezeket használjuk. Hozzá kell tenni, nálam jobban kevesen viccelődnek az állapotukon. Úgyhogy szerintem ezen egyáltalán nem kéne fennakadni. Manapság sajnos kicsit túlzásba visszük ezt a PC dolgot. Nem mondom, hogy nem kell ezzel foglalkozni, mert én is egy érintett csoporthoz tartozom, de nem kell azért teljes mértékben tojáshéjakon lépkedni. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.
Nem ismerek sok vak vagy látássérült embert, de még nem találkoztam olyannal, aki felháborodott volna azon, ha azt mondják neki, hogy viszontlátásra.
Egyszer az is szóba került egy beszélgetésben, hogy a vak szót nem illik használni, csak a látássérültet.
Ez megint olyan dolog,
hogy lehet, hogy valakit ez bánt, én a saját nevemben tudok beszélni. Nekem és
a vak ismerőseimnek ez egyáltalán nem probléma. Sőt, nagyon sokszor úgy érzem,
hogy túllihegik a dolgot. Általában azok, akik nem vakok.
A Twitch-en például különböző kategóriákban
lehet streamelni. Van egy kifejezés a videojátékoknál, hogy blind run, ami
azt jelenti, hogy úgy játszol végig egy játékot élőben, hogy korábban még nem
játszottad soha, tehát nem tudod, mire számíts. Voltak, akik
fölháborodtak, hogy ez a kifejezés márpedig sértő a vakok számára, és ki is
törölték ezt a kategóriát. Nem értettük, hogy ezzel most mi a probléma? Vagy van az a kifejezés, hogy "ezzel a témával én vakon vagyok". Szerintem ezzel az
égvilágon semmi probléma nincsen. Biztos van, akit ez fájdalmasabban érint, de
szerintem nem kell annyira túlságosan lovagolnunk az ilyen dolgokon.
Említetted, hogy nem lehet egyértelműen tudni a vakságod okát. Mit gondolsz, könnyebb lenne, ha kiderült volna, mi történt?
Így, hogy konkrétan nem tudjuk, hogy mi volt az, egy fokkal nehezebb megoldást találni rá. De bízom benne, hogy tíz-tizenöt éven belül így is remélhetőleg újra látni fogok valamilyen formában. Van egy magyar tudós, Dr. Roska Botond, aki Svájcban a vakság különböző formáit és megoldásait kutatja. Elvileg most azon dolgoznak, hogy hogyan tegyék fényérzékennyé a különböző sejteket a szemben, esetleg olyanokat is, amik nem erre voltak tervezve, így áthidalva a sérült részeket. De az Elon Musk-féle Neuralinket is ígéretesnek tartom. Kicsit science fictionnek hangzik, de vannak ilyen fejlesztések.
Szabadúszó fordítóként dolgozol. Hogyan végzed a munkádat? Milyen típusú szövegeket fordítasz?
Több különböző képernyőfelolvasó szoftver létezik vakok és látássérültek számára, mindegyik operációs rendszerre, ezek segítségével lehet dolgozni. Olyan szöveget fordítok, ami éppen van. Fordítottam én már amerikai bírósági ítéletet, társasjátékot, marketingszöveget magyarra... Volt egy fél év, amíg egy angol céggel dolgoztam, akkor film-, dokumentumfilm-, meg sorozatfeliratokat fordítottam. Úgyhogy eléggé változatos. Ami éppen becsúszik, amivel megtalálnak.
Ha a fordító elég ügyes, akkor tudja, hogy minek hol nézzen utána. Nagyon fontos skill, hogy tudjon az ember kutatni, és akkor szinte bármilyen szöveggel meg tud birkózni.
A munka mellett mikre jut időd? Szeretnél még valamit tanulni?
Mondhatnám azt, hogy szeretnék vezetni, de persze azt azért nem. De az önállóságban még szeretnék fejlődni, felfedezni a környéket. Ismerek olyan embereket, akik a Google térképpel és egy fehér bottal elindulnak otthonról, és akkor nézelődnek. Hogy itt egy kereszteződés, ha itt átmegyek, akkor jé, itt egy bolt. Én ilyeneket még nem mertem csinálni, de lehet, hogy egyszer én is kipróbálnám, hogy még szabadabb legyek.
Ezen kívül van ezerféle skill, ami hasznos az embernek: főzés, takarítás, programozás... Szeretnék kicsit visszamerülni a zenébe. Hat évig zongoráztam, csak aztán tinédzserkoromban abbahagytam. Limitált, hogy mi az, amit vakon is lehet, mert azért pilóta nem lehetek, de mondjuk próbálkoztam már fényképezéssel. Tavaly voltunk Dublinban, a bátyámékat látogattuk meg, és ott csináltam képeket. Egyesek szerint egész jól sikerültek.
Azt még szeretném kiemeli, hogy minden ember más. Tehát nem lehet egy sablont kitalálni, hogy ilyen egy vak ember, vagy olyan egy mozgássérült ember, és ezért érdemes mindenkinek a történetét megismerni. Én mindig látók között voltam. Ez például az integrációmban szerintem nagyon sokat segített. Úgyhogy részben két világ között érzem magam, mind a kettőhöz kicsit oda tudok nyúlni, vagy tudok közvetíteni.
És úgy tűnik, hogy kicsit efelé sodor az élet. Beléptem a SZOFT-ba, azaz a Szabadúszó Fordítók, Tolmácsok Egyesületébe. Ez egy szakmai közösség, és tavaly március óta elnökségi tag is vagyok. Ennek a keretein belül volt több lehetőségem rendezvényeken felszólalni, és beszélni kicsit egy vakfordító helyzetéről. Hozzájárulni a szemléletformáláshoz.
Legjobban: