Kell-e félni az idősotthonoktól?

Sok család, vagy egyedülálló idős ember azért nem veszi igénybe az idősotthonokat, mert attól tartanak, hogy ha oda kerülnek, már senkinek sem kellenek. Vagy éppen elvesztik az önállóságukat, nem fogják megszokni, esetleg nem fognak velük az intézményben kellő gondossággal foglalkozni. Röviden: előítéleteik vannak, és félnek. Pedig manapság már egy idősotthon sokkal inkább egy egészségügyi szolgáltatásokkal kiegészített szállodára hasonlít.

A szakemberek hamburgergenerációnak nevezik azokat a felnőtteket, akik több gyereket nevelnek, teljes állásban dolgoznak, és még idős szüleikről is gondoskodnak. Azaz csak gondoskodni próbálnak, hiszen ennyi kihívásnak csak akkor lehetne tökéletesen megfelelni, ha egy nap legalább 48 órából állna.

Ezért a párokat, akik egyébként szeretettel veszik körül saját szüleiket, folyamatos lelkiismeret-furdalás gyötri. Az idősotthont , mint megoldást gyakran azért vetik el, mert az olyan lenne, mintha nem akarnának törődni saját édesapjukkal, édesanyjukkal, ráadásul gyakran az idősek is arról számolnak be, hogy félnek felégetni maguk mögött a hidakat, otthagyni régi otthonukat, és intézménybe költözni. Ezért aztán sok családban alakul ki feszültség, aminek mindenki a kárát látja. A gyerekek alig találkoznak a szüleikkel, a középső generáció túl kimerült, gyakran a házasságuk is rámegy, az idősek pedig tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzik magukat. Érdemes tehát jobban megismerni azt, hogy milyen is egy 21. századi idősotthon. Így talán egyre többen megszabadulhatnak az előítéleteiktől és az aggodalmaiktól.

Előítélet: Az idősotthon zárt hely, ahol engedélyt kell kérni arra, ha valaki ki akar menni.

Szó sincs engedélyről. A lakók bármikor elhagyhatják az intézmény területét, amennyiben nem minősülnek cselekvőképességükben korlátozottnak. Sőt, a beköltözők még a saját autóikat is magukkal vihetik, hiszen sok otthonban megoldható, hogy a járművek a zárt udvaron parkoljanak, és ha valaki használni szeretné, akkor ne kelljen a közösségi közlekedést választania.

Hogyan lehet kikapcsolódni egy otthonban? Ma már az ország egyre több pontján működnek igazán jó színvonalú idősotthonok. Ezekben az intézményekben nem szimplán fedél kerül a lakók feje fölé, hanem minőségi szolgáltatásokat nyújtva az intézmények valóban gondoskodnak az idősek jóllétéről. Kattintson a részletekért!

Előítélet: Nem jöhetnek be korlátlanul a családtagok, barátok, ismerősök.

De bejöhetnek a rokonok, ismerősök, barátok. Mindössze arra kell odafigyelni, hogy a látogatás reggel 7 és este 10 óra közé essen, hiszen a fennmaradó időben a többi lakó pihenését is figyelembe kell venni. Sőt, ha a nagymama, nagypapa az otthon lakója, az unokája ugyanúgy ott alhat, mintha a saját lakásában élne a nagyszülő. Még akár "nyaralhat" is nála az iskolai szünetben. Az intézmények ugyanis biztosítják a lehetőséget, hogy a 18 év alatti hozzátartozó térítésmentesen, a 18 év feletti egy bizonyos díj ellenében az ellátottnál töltse az éjszakát, mindössze azt szokták kérni, hogy előre tájékoztassák a vezetőt. Az is megoldható, hogy egy-egy családtag huzamosabb időt, 10 napot is bent tölthessen, sőt, ha kifizeti a díjat, étkezést is kaphat.

Előítélet: Nem fogja megszokni az idős családtagom.

Azt, hogy meg tudja-e szokni az idős ember, hogy az önálló lakása helyett otthonban lakik, érdemes kipróbálni. Ma már a legtöbb intézményben van lehetőség arra, hogy a leendő lakó költségmentesen eltöltsön ott egy hetet, megismerkedjen a környezettel, a nővérekkel, az állandó orvossal, a szomszédaival, kipróbálja, milyen a koszt, milyen az önköltséggel igénybe vehető fodrász, pedikűr, manikűrszolgáltatás, illetve milyen szabadidős programokon vehet részt.

Nem kell félni az idősotthonoktól. Fotó: iStock
Nem kell félni az idősotthonoktól. Fotó: iStock

Előítélet: Túl idegen lesz a környezet.

A beköltözőket az otthonok önálló, nővérhívóval felszerelt lakrészekben helyezik el, amelyekbe mindenki hozhatja a saját bútorait, illetve a személyes tárgyait. Ezért életüknek ezektől a fontos kellékeitől egyáltalán nem kell megválniuk. Sőt, amennyiben nem túl nagy méretű, a háziállatát is elhozhatja magával. Bár szükséges hozzá intézményvezetői engedély, illetve kutyák, macskák esetében az, hogy a kötelező oltásokat tudják igazolni. Már kisállatokhoz, például halakhoz, madarakhoz, valamint a tartásukhoz szükséges kalitkához, akváriumhoz engedély sem kell.

Előítélet: Idős rokonom kiszolgáltatottá válik, elveszíti a függetlenségét.

Az idősotthonokban már nem egyszerűen "ágyakon" helyezik el a lakókat, tulajdonképpen olyan önálló kis lakrészben élhetnek, amely saját kis konyhával, fürdőszobával, szobával, sőt, gyakran erkéllyel is rendelkezik. Így ha az idős embernek az az igénye, hogy egyedül, önállóan töltse az idejét, ugyanúgy megteheti, mint egy társasházban. Amennyiben azonban társaságra vágyik, elég felkeresnie az otthon közösségi tereit: a társalgókat, könyvtárakat.

Előítélet: Ha akar sem moshat, főzhet, takaríthat magára.

Az idősotthonok lakrészeit mini konyhával, azaz főzésre alkalmas eszközzel és mosogatóval is felszerelik, bár természetesen a szolgáltatás részeként napi ötszöri étkezést is biztosítanak, méghozzá úgy, hogy több menüsorból választhat a lakó. A takarítás és a mosás, vasalás ugyanígy a szolgáltatás része, amelyet akkor vesznek igénybe, ha szükségét érzik.

Előítélet: Unatkozni fog.

Az idősotthonok apartmanjai kábeltelevízióval felszereltek, az intézmények könyvtárakat is működtetnek, sőt, ma már teljesen természetes, hogy internet hozzáférési lehetőséget is biztosítanak az időseknek. Ezen kívül szinte minden napra kínálnak programot. Működtetnek állandó klubokat, mint például rejtvény klub, römi klub, dalkör, torna, jóga, különböző felekezetű Biblia órák, de misén és istentiszteleten is részt lehet venni. Ezen kívül alkalmi kirándulásokat is szerveznek, amelyek évszaktól, időjárástól is függnek. Nyáron inkább szabadtéri programokra, sétával egybekötött kirándulásokra viszik a lakókat, télen pedig gyakrabban mennek színházba, vagy koncertre.

Előítélet: Olyan drága, hogy mire kifizeti az ellátást, nem is marad pénze.

Bár az idősotthonokban történő elhelyezés árai általában személyre szabottak, azaz nemcsak az intézménytől, hanem az igényelt szolgáltatásoktól, életkortól és más egyéb tényezőtől is függnek, a díjszabást törvény szabályozza, amelytől eltérni nem lehet. A díjak tartalmazzák a rezsiköltségeket, étkezést, illetve az orvosi ellátást is, bár az egészségügyi szolgáltatások az egyes intézményekben különbözhetnek egymástól. Ez azt jelenti, hogy a lakónak tulajdonképpen semmire, vagy csak és kizárólag a saját élvezeti cikkeire kell költenie.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra