Jó tanácsadó az ösztön, hallgasson rá!

Egy friss kutatásból az derült ki, hogy ha az embereket rákényszerítik, hogy csak az ösztöneik alapján válasszanak két lehetőség közül, az esetek 90 százalékában helyesen döntenek.

A szaklapban publikált tanulmányban a Tel Aviv-i Egyetem kutatói Marius Usher professzor vezetésével arról számolnak be, hogy a megérzés meglepően erős és pontos eszköz lehet az életünkben.

A döntéshozás folyamatának egyik fontos tényezője még az ösztönök szintjén is az értékek beépítése, vagyis az, hogy mindegyik lehetőség erősségeit és gyengeségeit számításba vegyük a teljes kép megalkotásához. Usher professzor szerint a kísérlet szerint az emberek figyelemreméltó képességgel integrálják az értékeket, amikor az ösztöneikre hagyatkoznak, ami arra a lehetőségre utal, hogy agyunk egy olyan rendszerrel rendelkezik, amely az értékek átlagolására szakosodik. "Ez lehet az az operációs rendszer, amelyre az általános döntéshozási folyamat épül" - magyarázza a szakértő.

A kutatók kontrollált döntéshozási feladattal próbálták megfogni a rendszer alapját. A kísérletben az alanyoknak számpárokat mutattak gyors egymásutánban egy képernyőn. A jobb illetve a bal oldalon feltűnő számpárokat külön csoportnak tekintették, és mindegyik csoport tőzsdei hasznot jelképezett. A résztvevőknek ki kellett választaniuk, hogy a két csoport számpár közül melyiknek az átlaga magasabb. Mivel a számpárok olyan gyorsan követték egymást, hogy nem lehetett memorizálni őket, az alanyok nem végezhettek pontos matematikai számításokat. Az átlag meghatározásában az ösztöneikre kellett hagyatkozniuk.

Pontosságuk az adatmennyiség növekedésének függvényében fokozódott. Amikor hat számpárt láttak, az esetek 65 százalékában választottak helyesen, amikor azonban 24 számpárt láttak a képernyőn, a pontosság aránya 90 százalékra ugrott.

"Az emberi agy intuitív módon képes összegyűjteni az információkat, és meghatározni általános értéküket" - magyarázta Usher professzor. "Az ösztöneinkre hagyatkozva tehát minőségi döntéseket hozhatunk."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!