Így készítsük fel szervezetünket az óraátállításra

Könnyebb lehet, ha szánunk egy kis időt az akklimatizálódásra.

Ahogy a világ nagyjából 70 országában, úgy nálunk is közeleg a tavaszi óraátállítás ideje - erre itthon március 27-án kerül majd sor. Okoseszközeinknek köszönhetően ez már nem is feltétlen jár teendőkkel - sokan azért átállítjuk a faliórákat és a lakásban található digitális eszközökön lévő órákat is -, egészségünkre viszont hatással lehet.

Könnyebben viselhetjük az óraátállítást, ha szánunk egy kis időt az akklimatizálódásra. Fotó: Getty Images
Könnyebben viselhetjük az óraátállítást, ha szánunk egy kis időt az akklimatizálódásra. Fotó: Getty Images

Ennek hátterében az áll, hogy belső óránk nem tud azonnal alkalmazkodni az alvási időnket érintő hirtelen változáshoz - a tavaszi óraátállítás során egy órával kevesebbet alszunk: hajnali 2-ről 3 órára állítjuk az órákat. Ebből adódóan a belső óránk kissé megzavarodik, és másnap fáradtak, dekoncentráltak lehetünk, továbbá fájhat a fejünk, és néhány napig rosszabbul is alhatunk. Azt is kutatások igazolják, hogy az óraátállítás utáni napon rendszerint az átlagosnál több a közlekedési és a munkahelyi baleset - egy 2020-as kutatás szerint 6 százalékkal nő a végzetes közlekedési balesetek aránya -, tavasszal pedig a szívinfarktus is. Bár 2019-ben az Európai Parlament megszavazta az óraátállítás eltörlését az EU-ban, a valós lépések az ügyben még váratnak magukra.

Rájuk a legveszélyesebb az óraátállítás Sokak szervezetét megviselheti az óraátállítás, főleg az idősekre és a szívbetegekre lehet veszélyes. Részletek!

Mit tehetünk?

A CNN.com egy alváskutató központ társigazgatójának, dr. Shalini Paruthinak tette fel a kérdést, vajon hogyan minimalizálhatjuk az óraátállítás kellemetlen hatásait közérzetünkre, illetve egészségünkre nézve? A szakember a következőt válaszolta: készüljünk fel!

Dr. Shalini Paruthi szerint ne úgy tekintsünk a tavaszi óraátállításra, hogy azon a napon egy órával kevesebbet fogunk aludni, hanem úgy, hogy az alvási szokásaink apró változtatásával valahogyan pótolni tudjuk azt a kieső órát. Attól függően, mennyi időt tudunk vagy akarunk adni magunknak a felkészülésre, a szakember a következőket javasolja.

Ha egy hetet szánunk a dologra, próbáljunk minden este az előzőnél nagyjából tíz perccel előbb lefeküdni, és másnap reggel 10 perccel előbb felkelni. Ha három napot adunk magunknak az átállásra, akkor minden este 20 perccel feküdjünk le hamarabb, és másnap reggel keljünk mindig 20 perccel korábban. Ha viszont csak az óraátállítás előtti estén tennénk annak érdekében, hogy másnap kevésbé érezzük majd fáradtnak magunkat, akkor érdemes félórával előbb lepihenni, és másnap félórával tovább aludni, vagy megpróbálhatunk egy teljes órával előbb lefeküdni. A lényeg, hogy próbáljunk mindent megtenni a legalább hétórás alvás érdekében - így másnap kevésbé érezhetjük majd az óraátállítás kellemetlen mellékhatásait.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra