Így költsük a pénzt, hogy az tényleg boldogítson

Gyakran gondoljuk, hogy egyes tárgyak beszerzése, vagy például a lakásfelújítás majd boldogabbá tesz bennünket. De a szakemberek szerint ahhoz, hogy a vásárlás tényleg pozitívan hasson jóllétünkre, pár dolgot be kell tartanunk.

A pszichológusok szerint a pénz igenis boldogít, egy bizonyos mértékig. De hogy az elköltése ne legyen egyenlő a pénzszórással – különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor mindenkinek meg kell gondolnia, mire költ –, és értékálló dolgokat vásároljunk, úgy, hogy azok tényleg boldogítsanak minket, nem árt megfogadni néhány tanácsot - írja a WebMD. 

bevásárlás
Pénzt költeni jó dolog. De nem mindegy mire költünk, és mennyit. Fotó: Getty Images

Öt tanács, hogy a vásárlás tényleg boldoggá tegyen

Gyakran elhangzó intelem, vagy ha úgy tetszik, bölcsesség, hogy élményekre költsünk, ne tárgyakra. Ezt egy tanulmány is alátámasztja: a Cornell Egyetem kutatói megállapították, hogy az élményvásárlás pozitívabb hatással lehet a jóllétre, mint a tárgyvásárlás. Ennek számos oka lehet, például, hogy az emberek általában hajlamosabbak az összehasonlítgatásra és arra, hogy bűntudatot érezzenek, ha nagyobb értékű tárgyakra költenek, mint amelyekre lehetőségük van. Az élmények felidézése viszont őszinte boldogsággal tölthet el bennünket, sőt, szakemberek szerint ezek az identitásunk részévé is válhatnak.

Szintén beválhat, ha a sok kicsi sokra megy-elvet tartjuk szem előtt. Kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a boldogság inkább az élvezetek gyakoriságával van összefüggésben, semmint az intenzitással. Vagyis boldogabbak lehetünk, ha gyakrabban apró örömökben részesítjük magunkat (például egy finom kávé), mintha ritkán vennénk nagy értékű holmikat.

Adni jó dolog

Aki másokra is költ, nem csak magára, a saját bőrén is megtapasztalhatja, hogy adni tényleg jó dolog. A kutatók szerint ennek az lehet a hátterében, hogy szinte bármi, amit a másokkal való kapcsolatunk javítása érdekében teszünk – és ebbe beletartozik az is, ha másokra költünk –, a mi jóllétünket is pozitívan befolyásolhatja.

De mi van akkor, ha úgy érezzük, túl nagy dolgokra vágyunk, amelyeket lehetetlen megvalósítani? Nem kell búcsút mondanunk a sportautónak vagy a nyaralónak, csupán birtoklás helyett gondolkodjunk a bérlésen. Kuponokkal, vagy akár ismerősök által elérhető áron valósággá válhat az álmunk - még ha csak kis időre is. Így viszont sem a gond, sem a felelősség, sem a fenntartási költségek nem nyomják a vállunkat. És ha szeretnénk, később is biztosan találunk módot rá, hogy ismét kibéreljük vágyaink tárgyát.

Ha mégis összejönne a pénz a hőn áhított autóra, nyaralóra vagy nyaralásra, a szakértők szerint akkor is érdemes alaposan átgondolni a részleteket. Próbáljuk meg figyelembe venni a kevésbé nyilvánvaló költségeket, beleértve azt is, hogy a vásárlással mennyi időt töltünk. Lehet, hogy jó áron sikerül megvenni álmaink kis faházát a tóparton, de vajon mennyit ülünk majd naponta dugóban, hol lesz legközelebbi iskola vagy bolt, és mennyi a szúnyogot kell elhessegetnünk nap mint nap? Gondoljuk végig azt is, amire elsőre nem gondolnánk, mert a boldogság gyakran a részletekben rejlik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra