Idősek otthona: jó döntés?

Bármely családban előállhat olyan élethelyzet, amelyben érdemes megfontolni, hogy az idős, állandó gondozásra szoruló családtag beköltözzön egy idősotthonba. Egy ilyen intézmény szolgáltatásai minden érintett számára hatalmas segítséget jelenthetnek a mindennapokban, a helyes döntéshez ugyanakkor fontos számba venni minden felmerülő érvet és ellenérvet.

Összességében elmondható, hogy Magyarországon is egyre növekvő igény mutatkozik az idősotthonok iránt, ezzel egyidejűleg pedig egyre több jó színvonalú idősotthon is működik itthon. Sok esetben már inkább egyfajta szállodai ellátáshoz hasonlít az otthonokban zajló élet, ahol a lakók nem csupán biztonságos és nyugodt körülmények között tölthetik mindennapjaikat, de érdeklődésüknek, igényeiknek megfelelő aktív tevékenységeket, elfoglaltságokat is találhatnak maguknak. Ilyen módon tehát ez egy jó lehetőséget kínál mind az idősek, mind családjuk számára, amennyiben az otthoni gondozás már nem tartható fenn hosszú távon.

Mi szól az idősotthonok mellett?

Az otthonok legalapvetőbb szolgáltatásai közé tartozik maga a lakhatás, az étkeztetés, továbbá az állandó orvosi és gondozói felügyelet. Mindezek együttesen nyugalmat és biztonságot teremtenek a bentlakók számára, ami ebben az életkorban kiemelten fontos szempont. Érdemes szót ejteni a kiszámítható, jól strukturált napi rutinról is, amely a kor előrehaladtával egyre nagyobb értéket képvisel, különösen, ha az idős embernél valamilyen mentális zavar vagy mozgáskorlátozottság is fennáll már. Legyen szó akár az étkezésekről vagy egyéb ismétlődő tevékenységekről, az állandósult időbeosztás mindenképpen hozzájárul, hogy az érintettek boldogan, a megszokott mederben töltsék mindennapjaikat.

Sok idős ember él távol családjától, ami nemcsak a napi szintű otthoni gondozás tekintetében okozhat komoly nehézséget, hanem általában véve hozzájárulhat az elszigetelődéshez és a magányosság felerősödéséhez is. Az otthonok ezzel szemben lehetőséget nyújtanak az idősek számára, hogy hozzájuk hasonló korú és érdeklődésű emberekkel éljenek egy környezetben, ezáltal könnyebben tudjanak ismerkedni, új barátságokra szert tenni. Eközben családjuk is bármikor meglátogathatja őket, sőt, egyes otthonokban akár több napig idős szerettüknél vendégeskedhetnek a családtagok. Fontos továbbá megemlíteni, hogy az intézmények többsége házasokat, párokat is szívesen fogad, azaz az idősek bentlakóként is egymás mellett maradhatnak.

A legtöbb idősotthonban párokat, házastársakat is szívesen befogadnak
A legtöbb idősotthonban párokat, házastársakat is szívesen befogadnak

Érdemes hangsúlyozni, hogy az idősotthonok csupán speciális szolgáltatásokat nyújtó lakóépületek, azaz az idősek ugyanúgy megőrizhetik függetlenségüket, mintha saját ingatlanjukban élnének. Bármikor elhagyhatják az intézményt, így elmehetnek akár kirándulni vagy meglátogatni szeretteiket, ismerőseiket. Nem muszáj az intézmény által biztosított ételeket sem fogyasztaniuk, ha úgy döntenek, hogy inkább bevásárolnának és főznének magukra. Sok helyen otthoni bútoraikat is magukkal vihetik a beköltözéskor, így a saját ízlésüknek megfelelően alakíthatják ki életterüket.

Milyen extravagáns tételek szerepelnek gyakran az idős emberek bakancslistáján? Részletek itt.

Bár a pontos szolgáltatások intézményről intézményre változóak, számos helyen interaktív programok és kikapcsolódási lehetőségek is várják a lakókat. A teljesség igénye nélkül kirándulások, külső és belső kulturális programok, közösségi programok, testmozgást elősegítő tevékenységek, illetve különböző előadó-művészeti műsorok egyaránt színesíthetik a palettát, így érdemes ez ügyben is tájékozódni, amikor az igényeinknek leginkább megfelelő otthont keressük. A cél, hogy az idősek napjai tartalmasan, élménydúsan teljenek, hiszen ez nagyban támogatja testi és lelki egészségük megőrzését. Ugyanígy fontos szerep jut a szabad vallásgyakorlásnak, amelyet egyes otthonok rendszeres istentiszteletekkel is elősegítenek.

Tényezők, amelyek árnyalják az összképet

A felsorolt előnyök mellett akad néhány olyan szempont is, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor az a kérdés, hogy egy idős ember beköltözzön-e egy otthonba. Először is számolni kell a döntés anyagi oldalával. Több konstrukció is létezik: van, ahol egy nagyobb összeg befizetését követően a törvény által szabályozott havidíj befizetése történik, valamint van, ahol egyösszegű befizetés helyett magasabb havidíjjal lehet bekerülni. Miközben tehát a családok érthetően szeretnék a lehető legjobb helyen tudni idős szerettüket, a felmerülő költségek finanszírozását nem mindenki tudja vállalni. Mindez értelemszerűen jelentősen befolyásolhatja a végső döntést.

A pénzügyi háttér mellett szintén kiemelt jelentőségű, hogy maga az érintett mit szeretne. Sok idős ember nem szívesen hagyná el ugyanis megszokott otthonát, illetve változtatna addigi életvitelén. Bármennyire is jó szolgáltatásokat kínál egy idősotthon, ha valaki kényszerből költözik be, aligha fogja ott jól érezni magát. Fontos tehát, hogy az idős ember is belássa, hogy állandó felügyeletre, ellátásra van szüksége, és készen álljon arra, hogy egy új környezetbe beilleszkedve élni tudjon az életminőségét is javító lehetőségekkel. Személyiségfüggő, hogy ki miként fogad egy ilyen helyzetet, ezáltal mindenképpen nagy súllyal esik a latba, hogy idős szerettünk hogyan viszonyul egy ilyen változáshoz.

Szolgáltatásaik révén az idősotthonok képesek nyugodt, szép időskort biztosítani lakóik számára, mindazonáltal a beköltözés felelősségteljes döntést igényel mind az érintettek, mind családjuk részéről. Vegyünk számba minden releváns szempontot, hiszen a cél az, hogy egy mindenki számára egyaránt megfelelő megoldás szülessen a fellépő nehézségek közepette.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +30 °C
Minimum: +13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt közepesen felhős ég mellett időnként erősen felhős időszakok is előfordulnak, helyenként zápor, kisebb eső is kialakulhat. Délután folytatódik a változóan felhős idő, továbbra is előfordulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A szél napközben eros északi lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 30 fok között alakul. Késő este 14, 19 fok lesz. Szombaton gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Enyhébb görcsös panaszok jelentkezhetnek, például görcsös fejfájás és izomgörcsök. Az arra hajlamosaknál ingadozhat a vérnyomás, egyesek nyugtalanságot tapasztalhatnak. A szél csökkenti az érzett hőmérsékletet, a szórványos záporok miatt az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció