Hogyan váljunk meg a pszichológusunktól?

Számos jel utalhat arra, hogy ideje megválni a pszichológusunktól - nem mindegy azonban, hogyan csináljuk. Cikkünkben hasznos tippekkel, tanácsokkal segítjük azokat, akik erre a lépésre készülnek.

Pszichológushoz járni még mindig tabunak számít, pedig ha valaki felismeri, hogy segítségre van szüksége, és rászánja magát, hogy szakemberhez fordul, az nem szégyellnivaló dolog, hanem valami, amire büszkének kell lenni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy törődünk a mentális egészségünkkel, és szeretnénk jobban lenni.

Eljöhet azonban az idő, amikor úgy érezzük, ideje megválnunk a pszichológusunktól. Fontos döntésről van szó, amit nem lehet kapkodva meghozni, és az szintén sokat számít, hogyan beszélünk róla a terapeutánknak. Mert - bármennyire is hajlamosak vagyunk elfelejtkezni erről - ő is ember, és vannak érzései. Tehát ha nem megfelelően kezeljük a helyzetet, ugyanúgy megbántódhat, mint bárki más. Az alábbiakban a SELF cikke alapján összefoglaljuk, milyen jelek utalhatnak arra, hogy meg kell válnunk a pszichológusunktól, és ahhoz is adunk néhány javaslatot, hogyan lehet az elválás a lehető legfájdalommentesebb mindkét fél számára.

Nem mindegy, hogyan válunk meg a pszichológusunktól.
Nem mindegy, hogyan válunk meg a pszichológusunktól. Fotó: Getty Images

Innen tudhatjuk, hogy ideje lépni

Intő jel lehet, ha úgy gondoljuk, a terápia általánosságban nem válik a hasznunkra. Ideális esetben minden ülésről úgy kell távoznunk, hogy azt érezzük, a pszichológus levett valamennyit a terheinkből, nem pedig növelte azokat. Természetesen az teljesen normális, ha egy-egy alkalom után zaklatottak vagyunk, hiszen a beszélgetések során felkavarodhatnak az érzelmek. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy azt tapasztaljuk, a terapeuta nem figyel ránk, nem tartja szem előtt az igényeinket, és ebből kifolyólag haszontalannak, vagy egyenesen kellemetlennek érezzük a vele való közös munkát.

Mikor éri meg pszichológushoz járni? Dacára a közhiedelmeknek, a terápiára járás nem kizárólag a súlyos lelki beteg számára nyújthat segítséget, a szakemberek hétköznapi problémák megoldásában is hatékonyan részt vehetnek.

Ugyancsak a közelgő "szakítást" vetítheti előre, ha azt vesszük észre, hogy semmit sem fejlődtünk, változtunk a terápia alatt. Bár nincs szigorúan meghatározott időpontja annak, hogy a közös munka megkezdése után mennyi időbe telik, amíg érezzük a jótékony hatást, ha hosszú hetek, hónapok után sincs eredmény, az nem jó jel.

A terápia csak akkor működik, ha bízunk a pszichológusunkban, és meg tudunk nyílni előtte. Éppen ezért, ha azon kapjuk magunkat, hogy elhallgatunk előle dolgokat, és nem viselkedünk vele természetesen, nincs értelme járni hozzá, ez ugyanis akadályozhatja a mentális és érzelmi fejődésünket. Ne feledjük: az is a terapeuta munkájának a része, hogy ha szükséges, szembesít minket a hibáinkkal. Lehet, hogy vonakodunk életünk nehéz vagy szégyenletes aspektusairól beszélni, de egy jó terapeuta képes biztonságos, ítélkezésmentes közeget teremteni, így tehát bátran lehetünk őszinték a rendelőben. Ha nem vagyunk erre képesek, hogyan fogjuk feldolgozni a traumáinkat?

Ugyancsak fontos, hogy a pszichológusunk jól fogadja az építő jellegű kritikákat. Például, ha jelezzük: zavar minket, hogy rendszeresen késve kezdi a terápiás üléseket. Normál esetben ilyenkor nem haragszik meg, hanem megköszöni, hogy kiálltunk magunkért. Amennyiben azonban védekezik, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja, amit mondunk, érdemes lehet más terapeuta után nézni. Ám az is előfordulhat, hogy szimplán logisztikai problémák indokolják a váltást. Nehézség lehet, ha mondjuk a pszichológus nem ér rá akkor, amikor mi, és egyszerűen nem lehet tető alá hozni a találkozókat.

Végül, de nem utolsósorban pedig, ha úgy érezzük, hogy már nincsen pszichológusra szükségünk, szintén búcsút mondhatunk a szakembernek. A terápiát ugyanis nem mindig azért fejezik be, mert valami miatt nem működött, hanem pont az ellenkezője miatt: mert működött, elérte a célját.

Így beszéljünk a szándékainkról

Ha a fent felsorolt okok valamelyike vagy esetleg más mögöttes tényező miatt elhatároztuk, hogy váltani szeretnénk, fontos, hogy ne rontsunk ajtóstól a házba. Dr. Marni Amsellem klinikai szakpszichológus azt javasolja, először gondoljuk át, mit szeretnénk mondani a szakembernek, majd amikor úgy érezzük, készen állunk, az egyik ülésen nyíljunk meg előtte a terveinkkel kapcsolatban. "Mondjuk el neki, mik a terápiával kapcsolatos céljaink, és hogy aggódunk, hogy ezeket az ő segítségével nem tudjuk teljesíteni. Ezt követően kérdezzük meg, szerinte van-e rá valamilyen mód, hogy közelebb kerüljünk a terveink megvalósításához" - részletezi a klinikai szakpszichológus. Dr. Amsellem úgy véli, az is segíthet, ha konkretizáljuk, milyen időintervallumon belül mekkorát szeretnénk fejlődni.

Ha több mint egy hónapja járunk az adott terapeutához, mindenképpen személyesen beszéljünk vele a váltási szándékainkról. Pár nap vagy pár hét után viszont egy e-mail vagy egy telefonhívás is elég lehet - mutat rá dr. Amsellem. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy ebben az esetben is hasznos, ha nemcsak elköszönünk a pszichológustól, hanem leírjuk/elmondjuk, milyen aggodalmaink vannak. "Alig néhány hete vagytok együtt, és még mindig csak ismerkedtek egymással. A terapeuta ilyenkor talán még könnyebben tudja korrigálni a kezelés irányát, vagy meg tudja magyarázni, hogy egyelőre miért nem lát hatalmas változásokat" - véli dr. Amsellem.

Elképzelhető, hogy a terapeuta nem ellenzi a váltást, de szeretné átbeszélni a dolgot, hogy jobban megértse a helyzetünket, és szakmai visszajelzést adjon a döntésünkkel kapcsolatban. Ebben az esetben legyünk nyitottak - még az is megtörténhet, hogy a diskurzus hatására a maradás mellett döntünk. Amennyiben viszont a pszichológus nem tűnik fogékonynak az elmondottakra, vagy úgy találjuk, hogy bár kezdetben elkötelezett volt a problémák megoldása iránt, mégsem változott semmi, nyugodt szívvel lépjünk tovább.

Attól függően egyébként, hogy mennyire komoly a probléma, amellyel küzdünk, érdemes lehet már a "szakítás" előtt bebiztosítani magunkat, és keresni egy másik szakembert - így a kezelésünk nem szakad meg. "Ha például valaki súlyos depresszióval küzd, annak különösen fontos, hogy még egy rövid időre se maradjon terapeuta nélkül" - figyelmeztet dr. Amsellem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra