Ez a különbség a borravaló és a szervizdíj között

A borravaló és a szervizdíj között számos különbség van, egyebek között az adózás módjában és önkéntes jellegében is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arra figyelmezteti a fogyasztókat, hogy gondolják végig, kit kívánnak díjazni borravalójukkal, és ennek megfelelően döntsenek róla.

A szervizdíj avagy felszolgálási díj a vendéglátóhely egy jogszabályban meghatározott bevételi típusa, amelynek megfizetése nem opcionális, a fogyasztónak meg kell fizetnie. Ezt a bevételt kizárólag a dolgozók bérére fordíthatja a munkaadó, és nemcsak az adott felszolgálót illeti meg, hanem valamennyi ott dolgozó személy részesül belőle előre meghatározott mértékben.   

A szervizdíj mértékét a vendéglátóhely szabadon határozhatja meg, azonban köteles feltüntetni az étlapon és egyéb tájékoztatási felületeken. Előnye, hogy kedvezményes adózásából fakadóan hozzájárulhat a dolgozók méltányos bérezéséhez.    

borravaló szervizdíj
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A borravaló ezzel szemben önkéntesen adható juttatás, amelynek mértékét a fogyasztó határozza meg. A vendég ezzel is kifejezheti elismerését és köszönetét a felszolgáló munkája iránt. Fontos azonban, hogy a borravaló milyen módon kerül kifizetésre, mivel ez az adózására is kihat.    

Amennyiben a borravalót közvetlenül a felszolgáló kapja a végösszegtől elkülönítetten, készpénzben, akkor adó- és járulékmentes. Akkor is, ha erre a célra kijelölt borravaló-tárolóba helyezik, és annak tartalmát a dolgozók osztják szét egymás között. Azonban adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli, ha a borravaló sorsáról a munkáltató dönt, akkor is, ha készpénzben vagy bankkártyás fizetéssel, a számla végösszegével együtt fizetik, és akkor is, ha erre a célra kijelölt borravaló-tárolóba helyezik - áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!