Anorexia nervosa: genetikai oka lehet

Az anorexia nervosa eddigi legnagyobb szabású genetikai kutatása során philadelphiai tudósok azonosították a kóros lesoványodással járó táplálkozási zavar közönséges és ritka megjelenési formáinak kialakulásáért felelős géneket.

Ne így fogyókúrázzon! Belehalhat! Az anorexia nervosa (AN) az Egyesült Államokban a becslések szerint minden ezer nőből kilencet érint. A kamaszkorban kialakuló és főként nőket érintő betegség tünetei közé tartozik az evés elutasítása, a testsúly komoly csökkenése, irracionális félelem az elhízástól, a saját test torzult megítélése.

Az összes pszichiátriai rendellenességek közül az AN esetében tapasztalható a legnagyobb arányú halálozás. A betegség nagyon nehezen kezelhető.

A Philadelphiai Gyermekkórház kutatóinak nagyszabású tanulmánya, amely a Molecular Psychiatry online kiadásában jelent meg a napokban, az eddigi legnagyobb szabású genetikai vizsgálatot végezte el a betegségben szenvedők körében. Összesen 1003 átlagosan 27 éves AN-páciens DNS-ét vetették össze a kontrolcsoporttal, 3733 átlagosan 13 éves, a kórházban kezelt gyermek adataival.

Korábbi hasonló kutatások már sugallták ugyan hogy az AN öröklődő betegség, de - mint Hakon Hakonarson, a philadelphiai tudóscsoport vezetője rámutatott - a betegség kialakulásáért felelős gének felépítése mindeddig szinte ismeretlen volt.

A sciencedaily.com honlapon ismertetett tanulmány megerősítette a korábbi AN-tanulmányok eredményeit, és további, a betegségért felelőssé tehető géneket is listájára vett mint későbbi vizsgálatok tárgyát.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!