Hihetetlen, de 30 évig károsít a cigaretta

A dohányfüst hosszú távon is kihatással van az emberi DNS-re: néhány változás még azoknál az embereknél is megfigyelhető, akik harminc éve letették a cigarettát.

A dohányzás hosszú távú élettani hatásait vizsgálta egy amerikai kutatócsoport, melynek során dohányosok, volt dohányosok és nemdohányzók közel 16 000 vérmintáját elemezték ki. Mint kiderült, a dohányfüst a DNS felszínén okoz kémiai változásokat, ettől pedig egyes géneknek megváltozik a működése - ezt nevezik epigenetikus változásnak. A kutatás során elemzett változás neve metiláció: egy metilcsoportba tartozó molekula "ül rá" a DNS felszínére, és befolyásolja azt, hogy egyes gének aktiválódnak-e.

Harminc évig regenerálódik a szervezet

A dohányzás hosszú távon rányomja a bélyegét az emberi génállományra

Azt már korábbi kutatások is igazolták, hogy a dohányfüst változásokat idéz elő a DNS-ben, és ezeknek a változásoknak a segítségével felmérhető egyes betegségek, például a rák kockázata. Az új vizsgálat viszont megállapította, mely gének érintettek ebben a folyamatban, mennyire erős a változások kapcsolata a dohányzással, és mely gének játszanak szerepet a betegségek kialakulásában - írja a Szívderítő .

A dohányzás a teljes társadalmat érintő probléma, hiszen ez az egyik legfőbb oka az idő előtti halálozásoknak. Egyes kutatások szerint tíz évvel is meghosszabíthatja egy ember életét, ha leteszi a cigarettát. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Az amerikai kutatócsoport a nagyszámú minta alapján a génállomány azon területeit kutatta, ahol a dohányzás metilációs folyamatokat indít el. Az érintett gének pedig épp azok, amelyeket a dohányzással kapcsolatos betegségekkel hoznak összefüggésbe. Több mint 2600 olyan területet találtak a kutatók, amelyek statisztikailag különböztek a dohányzók és a nemdohányzók esetében.

Azoknak a résztvevőknek az esetében, akik öt éve hagyták abba a dohányzást, e területek többsége olyan állapotba tért vissza, mintha soha nem dohányoztak volna. Ám a DNS felületi változásai közül néhány még a leszokás után 30 évvel is fennállt. Amikor a volt dohányosok génállományát összehasonlították azokéval, akik soha nem dohányoztak, a 2600 terület közül 185-ben megtalálták ezeket a változásokat. Vagyis bizonyíték van rá, hogy a dohányzás hosszú távon rányomja a bélyegét az emberi génállományra.

Jó hír ugyanakkor, hogy hogy a metilációs folyamatok jó része a dohányzás abbahagyása után leáll, és a DNS számos területe a nemdohányzók DNS-ével azonos képet mutat, vagyis a szervezet igyekszik meggyógyítani magát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra