E-cigarettázó kamaszok: ijesztő adatokat közölt az Egészségügyi Világszervezet

Az Egészségügyi Világszervezet friss jelentése szerint népszerűek a fiatalok körében az e-cigaretták. Az is kiderült, hogy világszerte körülbelül minden ötödik felnőtt még mindig használ dohánytermékeket

Világszerte több mint 100 millióan használnak e-cigarettát, közülük 15 millióan 13 és 15 év közöttiek - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az e-cigaretta elterjedéséről készített első jelentésében. 

Étienne Krug, a WHO megelőzésért felelős osztályának vezetője rámutatott arra, hogy bár az e-cigarettákat a dohányipari cégek azzal népszerűsítik, hogy csökkentik a dohányzás okozta ártalmakat és segítenek a végleges leszokásban, a valóságban ezen eszközök révén a fiatalok jóval korábban válhatnak nikotinfüggővé. Az e-cigaretták évtizedekre vetik vissza a dohányzás terén elért eredményeket. A WHO részéről rámutattak arra is, hogy a fiatalok a felnőtteknél átlagosan kilencszer nagyobb valószínűséggel használnak e-cigarettát, amely egyébként a magasabb jövedelmű országokban elterjedtebb.

Egy tinédzser e-cigarettát és telefont tart a kezében.
Országonként eltér az e-cigaretta népszerűsége. Fotó: Getty Images

A jelentés mindazonáltal kiemeli a hagyományos dohányzás globális visszaszorulását is: míg 2000-ben mintegy 1,38 milliárd ember cigarettázott, ez a szám 2024-ben már csak 1,2 milliárd volt. A csökkenés országonként eltér: globálisan Délkelet-Ázsiában mérték a legnagyobb arányt, ahol a dohányos férfiak száma csaknem a felére esett vissza 2000 és 2024 között. A jelenlegi adatok szerint a dohányzás leginkább Európában elterjedt, a kontinensen élők több mint 24 százaléka dohányzik, beleértve a nők több mint 17 százalékát. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Európában dohányzik a legtöbb nő a világon.

A WHO emellett arra is figyelmeztetett, hogy világszerte csaknem minden ötödik felnőtt még mindig használ dohánytermékeket, és az ezen termékekre vonatkozó szabályozások szigorítását és az újonnan megjelent nikotintermékek - például az e-cigaretták - szabályozását sürgette.

A londoni székhelyű Cochrane nemzetközi egészségügyi szervezet 2024-es vizsgálata szerint a leszokók aránya valóban magasabb azok körében, akik e-cigarettára tértek át, mint azoknál, akik nikotintapasszal vagy nikotinos rágógumi segítségével igyekezték elhagyni a dohányzást. A szervezet figyelmeztetett arra is, hogy a téren további vizsgálatokra van szükség, hozzátéve, hogy az e-cigaretták hosszútávú egészségügyi hatásai egyelőre nem eléggé ismertek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!