Ennyi gén felel az alkoholizmusért

Az alkoholproblémák 29 génváltozat számlájára írhatók egy nagyszabású genomvizsgálat eredményei szerint. 

Ezek a jelek, hogy a karantén alatti poharazgatásunk elfajult. Kattintson a részletekért.

Több mint 435 ezer ember génkészletét elemezve azonosították az alkoholproblémákkal kapcsolatos 29 génváltozatot a Yale Egyetem orvostudományi karának kutatói. Az új adatok alapján az eddig véltnél majdnem háromszor több olyan genetikai variáns van, amely összefügg az alkoholproblémák kialakulásának kockázatával - mondta el Joel Gelernter pszichiáter, genetikus és neurológus, a tanulmány vezető szerzője.

alkoholizmus, alkoholproblémák, genetika
Immár 29 génről tudjuk, hogy összefüggésben állhat azalkoholizmuskialakulásával. Fotó: Getty Images

Tízet megerősített és kétszer annyi újat talált

A tudósok európai származású emberek genomját elemezték, az adatokat négy különböző biobankból és adatbázisból nyerték. A Nature Neuroscience című szaklapban publikáltak szerint megvizsgálták azokat a génvariánsokat, amelyek közösek voltak az alkoholproblémákkal küzdők körében. Ezek a zavarok számos betegség hátterében állnak az egész világon. Az elemzés megerősített tíz, korábban már feltárt genetikai kockázati tényezőt, valamint azonosított további 19-et.

A biobanki adatok metaanalízise számos pszichiátriai kórkép genetikai kockázati tényezőit is magában foglalta, így a tudósok az alkoholproblémák, valamint a depresszió, a szorongás és más pszichiátriai betegségek genetikai összefüggéseit is tanulmányozhatták. "Az eredmények segítenek megérteni az alkoholproblémák egyéni kockázati szintjét" - mondta Hang Zhou, a Yale kutatója az eurekalert.org portálnak.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23, +28 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, csapadék azonban nem lesz. Délután folytatódik a változóan felhős idő, legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy kisebb zápor. A szél napközben eros nyugati lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: