Rejtett agysérülések: a családon belüli erőszak kevésbé ismert következményei

„Na, húzzál arrébb, mert úgy fejbe kólintalak, hogy a fal adja a másikat!” – üvöltötte a szomszéd, miközben tompa ütések hallatszottak. A fej megütésének, vagy akár megrúgásának hatásai nem feltétlenül azonnal derülnek ki.

A nők közel egynegyede tapasztal fizikai bántalmazást partnerétől, a legóvatosabb becslések szerint is. Azonban ezeknek a nőknek, akár 90 százaléka is legalább egy agyrázkódást szenvedett az ütések következtében. A legtöbbjüket nem szűrik vagy diagnosztizálják. – írja elemző cikkében az NBC News.

Az erőszak lépcsőfokai és a következmények

Celena azt mondja, hogy már nem számolta, hányszor ütötte fejbe a párja, de élénken emlékszik arra, amikor úgy döntött, hogy elhagyja őt. "A lábam elhagyta a padlót, a testem a falnak csapódott, én pedig lecsúsztam a padlóra." – emlékezett vissza a most 47 éves Celena. "Emlékszem, hogy a fejem beütötte a szekrénybe, és ettől a dolgok kissé forogtak körülöttem."

Miközben azt hallotta, amint két kisfia azt kiáltja az ajtó másik oldalán: "Ne bántsd mamát!", emlékszik, hogy a sírásukra összpontosított, mert azt hitte, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy hallja őket. Aztán minden elsötétült. Amikor visszanyerte az eszméletét, fogta a fiúkat és elment otthonról.

A következő években Celena tartós fejfájást, koncentrációs nehézségeket és memóriaproblémákat tapasztalt. Miközben ő maga is a családon belüli erőszak áldozatainak szószólójaként dolgozott, valaki más bántalmazója őt is megtámadta, és a tünetei súlyosbodtak, különösen az egyensúlyával kapcsolatos problémák.

Az orvosok hét évig nem tudták kideríteni, mi a baj, mígnem a Nyugat-Virginiai Egyetem Rockefeller Idegtudományi Intézetének Agyrázkódás és Agysérülés Központjában végül traumás agysérülést diagnosztizáltak nála, amely az évek óta tartó ismételt fejütésekhez kapcsolódik.

"Megkönnyebbülés volt, hogy megkaptam a diagnózist, és ebben az egész folyamatban először, amikor meg kellett betegednem, abba kellett hagynom a munkát, reménykedtem, hogy a jövőben nem lesz ilyen" - mondta Celena.

Az orvosi tapasztalatok

A sportban is egyre inkább felmerül a traumás agysérülés, mint következmény, de a családon belüli erőszak áldozatai körében gyakran figyelmen kívül hagyják és félrediagnosztizálják, állítják a szakértők.

A Centers for Disease Control and Prevention Nemzeti Intim Partner és Szexuális Erőszak Felmérése szerint négyből közel egy nő tapasztalt családon belüli erőszakot, és a tanulmányok becslése szerint ezeknek a nőknek akár 90 százaléka is legalább egy traumás agysérülést szenvedett. "Nincsenek általános népességi adataink" - mondta Rachel Ramirez, az egészségügyi és fogyatékossági programok igazgatója és az Ohio családon belüli erőszak hálózatának partner-okozta agysérüléssel foglalkozó központjának alapítója. "De nagyjából minden egyes tanulmányban, amelyet egy olyan szervezettel végeztek, amelynek nevében vagy küldetésében családon belüli erőszak szerepel, nagyon-nagyon magas a fejsérülések aránya."

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Ramirez saját kutatása is arra mutatott rá, hogy a családon belüli erőszakkal foglalkozó szolgálatoknál megkérdezett túlélők több mint 80 százaléka számol be bántalmazásról, így a fejre mért ütésekről és a fojtogatásról, ami agysérülésekhez vezethet. „Agyrázkódás után az agynak időre van szüksége a regenerálódáshoz.” - mondta Dr. Javier Cárdenas, a nyugat-virginiai agysérülési központ igazgatója és alapítója.

"Ezeket a nőket megütik, majd újra és újra megütik, a tüneteik pedig rosszabbodnak, ezért fennáll az agy duzzanatának, és bevérzésének lehetősége" - mondta Cárdenas. "Soha nincs lehetőségük felépülni, és a legvalószínűbb, hogy tartós problémáik lesznek az ismétlődő fejsérülések következtében."

A nem jelzett és nem látható sérüléseket nehéz felismerni

A családon belüli erőszakot szenvedő áldozat nem kaphat segítséget, ha az orvosok nem ismerik fel, vagy nem szűrik ki a következményeket. Egy 2011-es tanulmány megállapította, hogy a családon belüli erőszak túlélőinek közel 80 százaléka, akik jelentik az eseményeket a rendőrségnek, egészségügyi ellátást kérnek, de a legtöbbjüket soha nem azonosítják bántalmazás áldozataként. A Nebraskai Egyetem 2021-es tanulmánya felfedezte, hogy egyáltalán nem kapnak orvosi kezelést traumás agysérülés miatt.

Dr. Ryan Stanton, Kentucky sürgősségi orvosa és az American College of Emergency Physicians igazgatósági tagja szerint az agyi sérüléseket könnyű figyelmen kívül hagyni. "A legtöbb sürgősségi osztályon vannak szűrések, gyakran triázs alatt" - mondta Stanton, de "a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos kihívás az, hogy nagyon ritka, hogy valaki ezzel a fő panaszával jöjjön be, ezért képesnek kell lennünk arra, hogy észrevegyük a jeleket, azokat a dolgokat, amelyek nem megmagyarázhatók az elmondás alapján."

Valóban nehéz lehet diagnosztizálni az agyi sérüléseket, mert a tünetek a kórházba való első látogatás után jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy az áldozatok nem veszik észre, hogy fény- és zajérzékenység vagy beszédproblémák miatt nem tudnak megfelelő életminőségben élni.

Ha segítségre van szükséged, hívd a NANE (Nők a Nőkért Együtt) telefonszámát, ahol meghallgatnak és támogatnak. Nem vagy egyedül!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!