Szombaton elsötétül Budapest

A szombati Föld Órája kezdeményezés fókuszában idén a természeti értékek megőrzése és a fenntartható élet áll. Emellett persze - ahogy eddig megszokhattuk - március 24-én este idén is lekapcsolják Budapest mintegy 260 épületének és objektumának díszvilágítását.

Elalszanak a fények

Budapesten március 24-én 20:30-kor többek között olyan épületek és objektumok díszvilágítását kapcsolják le, mint a Parlament, a Citadella, az Andrássy út, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház, a Budai Vár, a Mátyás templom és a Halászbástya, a Hősök tere, a Vajdahunyad vár, valamint az összes budapesti híd. A főváros teljes UNESCO Világörökségi része elsötétül, így érdemes lesz a városban tartózkodni, és megcsodálni, ahogy elalszanak a fények.

Szombaton elsötétül Budapest
Szombaton 20:30-tól elsötétedik Budapest

Nagy szerepe van az embereknek

A lekapcsolás mellett a Föld Órája megújult üzenete - "Kapcsolódj a Földhöz!" - azt sugallja: idén az egyes embereknek nagyobb szerepe van, mint valaha. Ettől az évtől ugyanis a fókuszban a biológiai sokféleség megőrzése és a fenntartható életmód áll, hiszen ez az, amivel segíthetjük közvetlen környezetünk és egyúttal bolygónk megóvását.

Négy lépéssel a környezetért

Minden ember, minden apró tett számít, ezért a WWF Magyarország négylépéses kihívást indított. Az első kihívás során arra buzdítottak mindenkit, hogy csatlakozzon a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor kapcsolja le a világítást egy órára. Második lépésként azt kérték, hogy egy hétig semmit ne nyomtassanak ki, ezzel is védve erdőinket , a harmadik kihívás során pedig a résztvevők vállalták, hogy egy hétig PET palackos üdítő vagy ásványvíz helyett csapvizet fogyasztanak, így csökkentve a műanyaghulladék keletkezését.

A legutolsó kihívásban arra kérték az embereket, hogy vállalják, egy hétig tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog mennek dolgozni vagy iskolába, ezzel is hozzájárulva a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez és a tisztább levegőhöz. A kezdeményezéshez még lehet csatlakozni - magánszemélyként, vállalatként, településként vagy intézményként regisztrálva is, hozzájárulva ahhoz, hogy bolygónk megőrizze azokat a természeti kincseit, amelyeket mára komoly veszélybe sodort az emberi tevékenység.

Forrás: wwf.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra