Nem szeretem az édesanyámat, mit tegyek?

Egyik olvasónk minden kapcsolatot megszakított édesanyjával, mert megalázta, gyötörte őt. Most gyermekein keresztül igyekszik ismét befurakodni az életébe. Szakértőnk tanácsot ad.

„Hosszú évek után sikerült végre attól a lelkiismeret furdalástól és szégyenérzettől megszabadulnom, amit anyám tudatosan azért keltett bennem, mert nem szeretem, és nem vagyok neki hálás, amiért felnevelt. Amióta az eszemet tudom, szavakkal vert, többször is nyilvánosan megalázott, gyötört. Sosem szerettem otthon lenni, így mások otthonában éreztem mindig jól magam. Anyámmal 3 éve tudatosan felbontottam mindenféle kapcsolatot. Ezzel óriási tehertől szabadultam meg, végre megtaláltam a lelki békémet, ami pozitívan hatott a családi életemre is. Már csak egy problémám maradt, anyám fel akarja venni a kapcsolatot a gyerekeimmel (11 és 13 évesek), amit én semmiképpen sem akarok, ezt telefonon közöltem is vele.

Már őket is illette trágár szavakkal nem is egyszer, sőt miután írtam anyámnak egy lényegtörő levelet, hogy engem és a családomat örökre hagyjon békén és ne zaklasson, ne gyötörjön többet, gyerekeimet semmiféle ravaszsággal ne vegye rá, hogy vele tartsanak (elrablástól vagy szándékos balesettől tartva), mert nekem egy életre elegem van belőle, és soha többet nem akarom látni! Elegem van abból, hogy mindig ezen rágódom, hogy mindig ettől félek! Hogyan tudnék ennek egyértelműen pontot tenni a végére?” – tette fel kérdését egy olvasónk.

Gonosz nagymama? Mi a megoldás?
Gonosz nagymama? Mi a megoldás?

Szakértőnk, C. Molnár Emma pszichoterapeuta válaszában kifejti: lehet, nem a nagymamai érzések kerítették az anyját hatalomba, hanem rájött, hogy ezen a szálon ismét közel tud a lányához férkőzni. A részletes kérdést és a választ ide kattintva olvashatja!

Kérdezze Ön is szakértőinket!

Az Orvos Válaszol rendszerében egyszerűen felteheti kérdését: kérdésének adjon egy címet, majd 500 karakterben fogalmazza meg problémáját, amire választ vár. Ezután rendeljen szakterületet hozzá, és ha szeretné, csatolja mellé beszkennelt leletét, vagy egy fotót, táblázatot, ami segít árnyalni a kérdést, szemléltetni a panaszt, amivel kapcsolatban kérdése merült fel. Ha a feltett kérdésre a szakértő reagált, arról minden esetben e-mailben értesítjük a felhasználót!

Orvos Válaszol szolgáltatásunk teljesen ingyenes, semmilyen limit nincs a kérdésfeltevéssel kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!