Nem is önzők a kisgyerekek

Egy friss kutatás azt mutatja, hogy a kisgyermekek jobban szeretnek édességeket ajándékozni, mint kapni. Az is kiderült, hogy a 2 évesnél fiatalabbak szívesebben adnak olyan nyalánkságokat másoknak, amelyek az övék, mint ugyanolyan édességeket, amelyek ne

A PLoS One június 14-i számában megjelent kutatásban a kanadai British Columbia Egyetem három pszichológusa édességeket adott kisgyermekeknek, és néhány perccel később arra kérte őket, hogy adják az egyiket egy játékbabának. A gyerekek egy újabb nyalánkságot is kaptak, és megkérték őket, hogy azt is adják a babának.

A gyerekek ezekre a kérésekre adott reakcióit videón rögzítették, majd kiértékelték. A kutatók kimutatták, hogy az alanyok nagyobb örömet éreztek, amikor saját édességüket osztották meg, mint amikor az extra nyalánkságot ajándékozták el. Ez arra utal, hogy a viselkedés érzelmileg jutalmazó a gyerekek számára.

"Az emberek általában úgy gondolják, hogy a kisgyerekek természetüknél fogva önzők" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Lara Aknin. "Eredményeink azonban azt bizonyítják, hogy a gyerekek valójában jobban szeretnek adni, mint kapni." A kutatók úgy vélik, hogy ezek, és a felnőttekkel végzett más kutatások eredményei együttesen arra utalnak, hogy a mások segítése miatt érzett öröm mélyen az emberi természetben gyökerezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!