Nem tudunk félretenni a nyugdíjas éveinkre

A magyar felnőtt lakosság körében jelentősen nőtt az öngondoskodást fontosnak tartók aránya, ugyanakkor emelkedett azok száma is, akik úgy gondolják, hogy nem tudnak nyugdíjas éveikre takarékoskodni – derült ki egy friss hazai felmérésből.

A 30-59 éves korosztályban a válaszadók 87 százaléka tartotta fontosnak az öngondoskodást, ők úgy vélik, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez. Az elmúlt két év hasonló időszakában még 82 százalék válaszolt hasonlóan. Eközben a megkérdezettek 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tud félretenni, mert más területeken van szüksége a pénzre. Ez az arány két százalékkal magasabb, mint egy éve, és 8 százalékkal haladja meg a 2020-as adatot – derült ki a K&H biztos jövő index nevű, második negyedéves reprezentatív kutatásából.

öngondoskodás, nyugdíjas évek
Nem tudunk félretenni a nyugdíjas éveinkre. Fotó: Getty Images

A 30-59 éves korosztályba tartozó 4,1 millió emberből 3,56 millióan készülnek a nyugdíjas éveikre megtakarításokkal, de csaknem 2,8 millió ember egyelőre nem tud félretenni hosszú távú célokra. A negyedéves jelentés alapján egyre többen vélik úgy, hogy az állami nyugdíjból nem fognak kielégítően megélni. A válaszadók 75 százaléka szerint nehezen vagy egyáltalán nem lesz elég a megélhetéshez az állami nyugdíj, míg 2021-ben 71, 2020-ban 68 százalékuk válaszolt hasonlóan.

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a megkérdezettek mikor tervezik nyugdíjba vonulásukat. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen mennének nyugdíjba, de várakozásaik szerint erre csak 69 évesen lesz lehetőségük. A válaszadók 61 százaléka akkor menne nyugdíjba, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak, de 27 százalék vélte úgy, hogy a korhatár elérése után is dolgoznia kell a megélhetéshez.

Több mint havi 300 ezer forint kellene a kényelmes élethez

A vizsgálatból kiderült: a magyarok szerint havi 305 ezer forintból lehetne kényelmesen megélni nyugdíjasként, ez 13 százalékkal magasabb összeg, mint 2021-ben, és 25 százalékkal több, mint 2020-ban. A válaszadók 184 ezer forintban határozták meg azt az összeget, amelyből szűkösen meg lehet élni, míg 2021-ben ezt 166 ezer, 2020-ben 158 ezer forintra becsülték.

Az önkéntes nyugdíjpénztár továbbra is a legnépszerűbb nyugdíjcélú megtakarítási forma az állami juttatásokon felül, 36 százalékos aránnyal. A válaszadók 17 százaléka nyugdíjcélú biztosítást választ, további 17 százalék egyéb nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!