Eltérő módon hatott a járvány a magyar jövedelmekre

Akiknek javult az anyagi helyzetük a járvány kitörése óta, azoknak átlagosan havi 59 ezer forinttal nőtt a jövedelmük. Akiknek viszont romlott, azok 85 ezer forintos mínuszról számoltak be egy frissen közzétett kutatásban.

Javult a magyar lakosság jövedelmi helyzete az első negyedévben, egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki, ami a felmérés több mint 6 éves történetében rekordszintnek felel meg - derült ki a K&H rendszeres reprezentatív felméréséből. A válaszadók szubjektív anyagi biztonságérzete még csak most kezd felzárkózni a 2018-2020 között mért értékekhez.

Bizakodóbbak vagyunk az anyagi helyzetünket illetően

A K&H biztos jövő index nevű, negyedévente készülő kutatásában a 30-59 éves korosztály háztartásainak anyagi helyzetét vizsgálták meg. Az eredmények szerint az érintettek 31 százaléka érzi kifejezetten biztonságosnak az anyagi helyzetét, 17 százalékuk viszont kimondottan pesszimista véleményt mondott.

Egy átlagos háztartás jövedelme 414 ezer forintot tett ki az első negyedévben. Fotó: Getty Images

A válaszadók 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változtak a jövedelmi viszonyai a koronavírus-járvány magyarországi kitörése, 2020 márciusa óta - olvasható a közleményben. A résztvevők 18 százaléka számolt be javulásról, ami számottevő növekedést jelent, hiszen 2020 és 2021 második negyedéve között csak a megkérdezettek 4-9 százaléka érzékelt kedvező változást. A felmérés alapján átlagosan havi 59 ezer forinttal nőtt a jövedelme azoknak, akik pozitív változásról számoltak be.

A megkérdezettek 39 százalékánál negatív változás történt a járvány kitörése óta, ők havonta 85 ezer forintos mínuszról számoltak be. Aláhúzták ugyanakkor, hogy a kedvezőtlen változásról beszámolók aránya csökkent a korábbi negyedévekhez viszonyítva, 2020 közepétől 2021 második negyedévéig ugyanis a válaszadók 42-52 százalékának jövedelme volt alacsonyabb a pandémia előtti helyzethez képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!