Ismét pert nyertek a magyar anyák az állam ellen

Fejenként 5 millió forintot ítélt meg a bíróság az anyáknak. A jogerős bírósági döntés akár több tízezer szülő és gyerek esetében szolgálhat precedenssel.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy a magyar állam megsértette a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő emberek és az őket gondozó édesanyjuk emberi méltóságát, magánélethez való jogát és egyenlő bánásmódhoz való alapjogát azzal, hogy nem biztosít számukra megfelelő ellátásokat. A másodfokú bíróság mindenben megerősítette a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét - közölte a szervezet.

A TASZ 2017 decemberében indított pert hat édesanya és gyermekeik képviseletében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ellen, mert a családok évtizedek óta hiába várnak érdemi segítséget az állami szervektől.

Az állam nem biztosított megfelelő ellátást a fogyatékkal élő gyermekeknek.
Az állam nem biztosított megfelelő ellátást a fogyatékkal élő gyermekeknek (képünk illusztráció). Fotó: Getty Images

Mint arról beszámoltunk , a Fővárosi Törvényszék 2021 decemberében az édesanyák és gyermekeik javára döntött. Megállapította, hogy az állam embertelen választás elé állítja a fogyatékossággal élő emberek családjait azzal, hogy vagy mindentől elzárt, határ menti, több száz fős tömegintézményekben helyezik el szerettüket, vagy - az ilyen intézményektől visszariadva - életük végéig vállalják a napi 24 órás gondozási munkát.

Fogyatékkal élők generációját hozhatja a járvány.

Kimondta azt is, hogy a fogyatékossággal élő embereknek joguk van a törvényekben garantált, az emberi méltóságot tiszteletben tartó lakhatási szolgáltatásokhoz, ilyen támogatott lakhatást viszont a magyar állam nem tart fent sem a fővárosban, sem annak környékén. A bíróság szerint az állam ezzel megsérti az érintettek egyenlő bánásmódhoz való jogát, hiszen sem a szülők, sem gyermekeik nem tudnak más emberekhez hasonló méltó életet élni.

Április 12-én a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette az elsőfokú döntést. Jogerősen is kimondta, hogy az állami szervek mulasztása súlyosan sérti a hat felperes család személyiségi jogait, és számukra azonnal létre kell hozni támogatott lakhatási férőhelyeket. Az elszenvedett súlyos lelki szenvedéseik miatt fejenként 5 millió forint is megilleti őket.

"Ezzel az ítélettel remélhetőleg precedenst is teremtettünk több tízezer hasonló helyzetben lévő ember számára, hiszen a konkrét ügyben hozott döntés minden fogyatékossággal élő ember lakhatási jogát elismeri" - mondta Pető Márk, ügyvéd, aki az édesanyákat és gyermekeiket képviselte az ügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!