Így élhetnek sokáig a szüleink

Ha áthívjuk a szüleinket ebédre a hétvégén, azzal meghosszabbíthatjuk az életüket - legalábbis erre az eredményre jutott egy nemrégiben megjelent tanulmány.

A magány komoly szerepet játszhat az örekkori hanyatlásban - állítják a California-i Egyetem kutatói.

Meglepő eredmények

A szakemberek 1600 felnőtt életét követték nyomon legújabb kutatásukban, az alanyok átlagosan 71 évesek voltak. Azt látták, hogy a magányos idősek között - anyagi és egészségügyi helyzetüktől függetlenül - magasabb volt a halandósági ráta. A magányosan élő résztvevők 23 százaléka a tanulmány kezdetét követő 6 éven belül elhunyt, míg a gyakran társaságban lévő személyek között csak 14 százalék volt az elhalálozási arány.

idősek, időskor, nyugdíjaskor, magány, társas élet, társaság, hosszú élet, család
Idősebb korban is ki lehet virulni. Fotó: 123rf

Egész életünkben jelen van az az igény, hogy olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik ismernek és értékelnek minket, illetve akikkel jó együtt lenni. Ez sosem múlik el - véli Barbara Moscowitz, a Massachusetts-i Kórház vezető szociális gondozója. Az idősebb korosztály is nagyra értékeli ezeket a kapcsolatokat, nem véletlen, hogy sok ember az unokái körében képzeli el a nyugdíjas éveit.

Változik a személyiség és a hozzáállás Idősebb korára az ember személyisége és készségei is megváltozhatnak. A nyugdíjas korosztály gyakran jobb kommunikációs és kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezik, mint a fiatalabbak. Toleránsabbak az emberi tökéletlenséggel szemben, és jóval türelmesebbek is az őket körülvevőkkel. Az idősebb korban kötött kapcsolatokba, barátságokba is jóval több élettapasztalattal lépnek, és tudják, mik azok a dolgok, amelyeken egyáltalán nincs értelme vitatkozni vagy összeveszni. Ráadásul boldogabbak is azok, akik időskorban házasodnak - a részletekért kattintson ide!

Töltsünk minél több időt szeretteinkkel!

Hogy megelőzhessük a magányt és az ezzel járó korai halálozást, érdemes a szülőket, idősebb rokonokat minél többször meglátogatni vagy vendégségbe hívni. Próbáljuk bátorítani őket arra, hogy ne hanyagolják el a régi barátságokat, de kössenek bátran új ismeretségeket is.

Nem véletlen, hogy a közvélekedéssel ellentétben sok idős ember kifejezetten kivirágzik az különféle gondozói-, vagy idősotthonokban, vagy a nyugdíjasklubokba járva. Ezeken a helyeken ugyanis rengeteg a lehetőség az ismerkedésre és a beszélgetésre.

Fontos továbbá, hogy ha tehetjük, ne csak szavakkal bátorítsuk idősebb szeretteinket, hanem nézzünk utána, hogy a közelben milyen, kifejezetten időseknek szóló programok vannak, és kísérjük is el őket ezekre. A lényeg, hogy töltsünk velük minél több minőségi időt , mert jobbat tesz az egészségüknek, mint bármilyen gyógyszer.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?