Boldogabb, aki később házasodik

Egyre gyakoribbak a 40 felett kimondott boldogító igenek, aminek a szakemberek szerint több előnye is van.

Néhány nappal ezelőtt járta be a sajtót a hír, hogy a népszerű énekes-színésznőt, Jennifer Lopezt két év után eljegyezte a párja, Alex Rodriguez profi baseball-játékos. A menyasszony 49, a vőlegény pedig 43 éves, és nem meglepő módon egyiküknek sem ez lesz az első házassága. Bár az emberek többsége 40 éves kora előtt házasodik, a szakemberek szerint a tartós boldogságot keresőknek inkább 40 felett érdemes örök hűséget fogadni.

idősek, házasság, boldogság, boldog párkapcsolat,
Tartósabbak lehetnek az idősebb korban kötött házasságok (Fotó: 123rf)

A hosszú és boldog házasság titka

Az idősebb korban kötött eljegyzés, illetve házasság nagyobb eséllyel lesz tartós - véli William Chopik pszichológia professzor. Ennek oka, hogy egy 40 év felettinek már van elég élettapasztalata ahhoz, hogy megfelelően tudja kezelni a kapcsolatban felmerülő konfliktusokat és személyes ellentéteket.

Emellett a szakember szerint a kor előrehaladtával az élethez és a kapcsolatokhoz való hozzáállás is egészségesebbé és pozitívabbá válik. Ez pedig szintén sokat segít abban, hogy a házasság tartós legyen.

Kíváncsi a boldog házasság egyéb titkaira? Mutatjuk!

A stabil egzisztencia is számít

40 fölött sokaknak stabilabb az egzisztenciája, mint a 20-as, vagy akár a 30-as éveikben. Mivel az anyagiak, pontosabban a pénz körül bonyolódó viták könnyen tönkretehetnek egy kapcsolatot, ez is egy szerencsés adalék. Akárcsak az, hogy ebben a korban már mindenkinek kialakult személyisége, ízlése és értékrendje van, ezért könnyebben hoz döntéseket, illetve jobb eséllyel választ olyan partnert, aki valóban illik is hozzá, és akivel hosszú távon is boldog lehet.

A negyvenes évek közepén, illetve végén járó embereknek ráadásul általában több idejük marad magukra és másokra is, hiszen a korábbi kapcsolataikból született gyerek már nagyobbak. Márpedig egy kapcsolat hosszú távú fenntartásához arra is szükség van, hogy a feleknek legyen elég idejük a közös programokra.

Emellett ebben a korban már kevésbé hajlamos az ember csak úgy belerohanni egy házasságba, mint fiatalon. Az idősebb szerelmes jobban megfontolja a döntést, és jobban átlát minden szempontot, amit érdemes figyelembe venni, mielőtt valakivel összeköti az életét. Ez is növeli az esélyét , hogy a boldogító igen tényleg örökre szóljon.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?