Idén drágábban táborozhat több gyerek

A tavalyi 110 ezer után idén év végéig összesen mintegy 175-180 ezer gyerek táborozhat kedvezményes állami támogatással. Ugyanakkor a piaci alapú táborok ára már eléri a 300 ezer forintot egy hétre.

A nyári táborárak nagyságrendileg 10-12 százalékkal növekedtek idén, a legolcsóbb és a legdrágább vakációs lehetőség közötti olló is tovább nyílt. Az átlagárak 38 ezer forint körül mozognak a napközis, 60 ezer forint körül az ottalvós táborok esetében. A piaci alapú táboroknál akár 330 ezer forint is lehet a szülő költsége egy gyermek esetén – írta a Népszava .

idén nyáron 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet nyári táborokban. Fotó: Getty Images

Az állami támogatásból megvalósuló Erzsébet táboroknál a diákok, szülők számára a közvetlen táborozási díj rendkívül alacsony. A balatoni táborokba mindössze ezer forint összegű, úgynevezett jelképes részvételi biztosíték befizetése mellett érkeznek a gyerekek. A kormány 2016 óta támogatja a programot a központi költségvetésből, idén 10 milliárd forintot adnak.

A napközis Erzsébet-táborok turnusai hétfőtől péntekig zajlanak, amelyek során a napi négyszeri étkezés és a tábori programok, valamint a kirándulások (például strandolás, állatkertlátogatás, mozi) is biztosítottak napi száz forint befizetésével.

A Táborfigyelő.hu idén mintegy ezer táborturnust számolt össze. A táborozó gyerekek legnagyobb hányada, 17 százaléka sporttáborokba megy, de népszerűek a kalandtáborok is, ezeket a jelentkezők 14 százaléka választotta. A táborozók 10 százaléka beszédközpontú angoltáborokban, 9,5 százaléka katonai táborokban nyaral idén.

Az áremelkedések ellenére a szakportál szerint a piaci alapon működő táborok iránt is nagy az érdeklődés, idén nyáron 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet ezen táborok valamelyikében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!