Ezért fontos megölelni a csecsemőket

Egy friss kutatásból kiderült, hogy a 4 hónapos babák már képesek megkülönböztetni szüleik és egy idegen ölelését.

A gyermek első életéve sok szempontból meghatározó, hiszen ilyenkor óriási fejlődésen megy keresztül. De mivel a nyelvi kommunikációja még kezdetleges, a testbeszéd és az érintés nagy szerepet kap. A tokiói Toho Egyetem tudósai is erre jutottak, mikor azt vizsgálták, hogyan reagál egy csecsemő az ölelésre.

A baba fejlődése az első 3 hónapban A születés utáni első három hónapban a kisbabák rendkívül látványos változásokon esnek át: mosolyogni, sőt nevetgélni kezdenek, egyre nagyobb figyelmet szentelnek környezetüknek, a harmadik hónap végére pedig már szüleik arcát is megismerik. Részletek itt .

Megfigyelték, hogy a 4 hónapos vagy fiatalabb baba szívverése lelassult, vagyis a kisded ellazul, ha valamelyik szülője, gondviselője megölelte. Ha csak egyszerűen a karjukba vették, például etetéshez vagy hordozáshoz, az nem váltott ki ugyanilyen hatást. A vizsgálatok során a csecsemők RRI-értékét mérték, amely a szívverés reciproka: amikor a pulzus emelkedik, az RRI csökken, és persze fordítva.

A 4 hónapos babák meg tudják állapítani, hogy egy szülőjük vagy idegen öleli őket. Fotó: Getty Images
A 4 hónapos babák már meg tudják állapítani, hogy egyik szülőjük vagy idegen ember öleli őket. Fotó: Getty Images

A kísérlet során megmérték a csecsemők RRI-értékét úgy, hogy kiemelték őket a kiságyból, majd 20 másodpercig tartották a kezükben, úgy, hogy lazán ölelték , illetve szorosabban is. Mindezt valamelyik szülőjükkel, utána megismételték a kísérletet egy idegennel. A babák RRI-értéke egyedül akkor emelkedett meg, vagyis akkor csökkent a pulzusuk, ha egyik szülőjük ölelte őket. Ennek oka az lehet, hogy a gyermekek már 12 hetes koruktól kezdve képesek megkülönböztetni szüleiket más emberektől.

Kölcsönös nyugtató hatás

Az ölelés pedig nemcsak a kisdedre hat nyugtatóan, hanem a szülőkre is, a megfigyelések alapján az ő szívverésük is csökkent ilyenkor. A tanulmány egyik szerzője, Sachine Yoshida szerint mindez arra utal, hogy az ölelés úgy működik a gyermek és szülő között, mint a szeretet, boldogság kommunikációs eszköze.

A szerzők ezenkívül rámutattak még egy érdekes felfedezésre. A kísérletekből az derült ki, hogy az ölelés nyugtató hatása kevésbé érvényesült, ha a csecsemő sírt, valamiért zaklatott volt. Fontos tehát, hogy ne csak akkor öleljük meg babánkat, amikor kifejezetten megnyugtatni, vigasztalni szeretnénk.

Forrás: Medical News Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!