Ezért vállalnak egyre kevesebb gyereket a párok

Drasztikusan visszaesett az elmúlt évtizedekben a születések száma a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban.

„Mind a fiatal férfiak, mind a fiatal nők egyre inkább a szülőségen kívül találják meg az élet értelmét” – idézi a Reuters hírügynökség az OECD friss demográfiai jelentését. A szervezet tagországain belül az 1960-ban feljegyzett 3,3-as átlagról 2022-ben 1,5 gyermekre csökkent a teljes termékenységi arányszám. Így tehát immár messze elmarad a 2,1-es értéktől, amely a népességfogyás elkerülését biztosítani tudná. „Bár az OECD-országok számos szakpolitikai eszközt bevetnek a családok támogatására, a gyermekvállalás pénzügyi vonzata és a hosszú távú pénzügyi bizonytalanság továbbra is jelentős kihatással van az emberek azon döntésére, hogy szülővé váljanak-e” – mutatott rá Stefano Scarpetta, az OECD Foglalkoztatási, Munkaügyi és Szociális Igazgatósága vezetője.

Miért éppen 2,1?
Mint azt korábban a hazai demográfiai helyzetet bemutató cikkünkben írtuk, ez a termékenységi ráta azt jelenti, hogy 100 nő átlagosan 210 gyermeket hoz a világra élete során. Mivel valamelyest mindig több fiú születik, ezért a 210 gyermekből lesz egy generációval később mintegy 100 szülőképes korú nő. Tehát ekkor állhat elő az a helyzet, hogy nem csökken a népességszám.

A termékenységi ráta különösen alacsony Dél-Koreában (0,7), Olaszországban (1,2) és Spanyolországban (1,2), de az említett 2,1-es értéket a tagállamok közül egyedül Izraelben (2,9) haladja meg. Egy szó, mint száz, az OECD-országok népessége általában véve fogyatkozik. Mindehhez hozzátartozik, hogy a gazdasági szervezet területén a nők átlagéletkora első gyermekük születésének időpontjában alig két évtized alatt, 2000-től 2022-ig 28,6-ról 30,9 évre emelkedett. Emellett az 1935-ben és 1975-ben született korosztályt vizsgálva a gyermektelen felnőttek aránya több országban, így Észtországban, Olaszországban, Japánban, Litvániában, Lengyelországban, Portugáliában és Spanyolországban is megduplázódott. „A gyermektelenség határozottan szinte mindenhol terjed” – fogalmazott Tomas Sobotka, a Bécsi Demográfiai Intézet kutatója.

Az OECD jelentése szerint az az elvárás is a gyermekvállalás halasztgatása vagy elkerülése felé sodorja a párokat, hogy jó szülőnek kell lenniük, beleértve, hogy elegendő időt tudjanak szánni gyermekeik nevelésére. „Európából származó kvalitatív tudományos bizonyítékok alapján az az egyik fontos oka annak, hogy a harmincas éveik elején járó nők úgy döntenek, inkább várnak még a gyermekvállalással, hogy nem hisznek abban, hogy képesek lesznek megfelelni az anyaság eszményének” – olvasható a demográfiai jelentésben.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!