A járvány ellenére is csökken a népességfogyás

Az elhunytak számának októberi, jelentős mértékű emelkedése ellenére a halálozások száma az előző év azonos időszakához képest mérséklődött.

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első tíz hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született , és 1,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első tíz hónapjában 77 596 gyerek született, 3499-cel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-októberben pedig 3,6 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,57 volt a 2019. január-októberre számított 1,48-hoz képest.

Az év első tíz hónapjában 77 596 gyerek született Magyarországon, 3499-cel több, mint egy évvel korábban. Fotó: Getty Images
Az év első tíz hónapjában 77 596 gyerek született Magyarországon, 3499-cel több, mint egy évvel korábban. Fotó: Getty Images

Októberben 15 százalékkal többen hunytak el

2020. január-októberben 106 723-an haltak meg, 1583-mal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13, május-júliusban 2 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,1, októberben pedig 15 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. A KSH kiemelte, az elhunytak számának októberi, jelentős mértékű emelkedése ellenére a halálozások száma az előző év azonos időszakához képest mérséklődött. Emiatt és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 15 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Koronavírus: ilyen COVID-19-cel szülni Életet adni egy gyermeknek nem egyszerű feladat, főleg egy világjárvány kellős közepén. Előfordulhat, hogy sem a partnerük, sem a dúlájuk nem lehet a kismamák mellett szülésnél. Ha pedig esetleg az édesanya szenved COVID-19-ben, azt tovább súlyosbíthatja a karantén miatti magány. Szerencsére azonban úgy tűnik, a csecsemők jól viselik a helyzetet, 6-8 hetes korukra nagyrészt egészségesekké válnak. Cikkünkben érintettek és szakemberek beszélnek a kialakult helyzetről. További részletek itt.

A házasságkötések száma is nőtt

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 60 333 pár házasodott össze, 2541-gyel több, mint tavaly január-októberben. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3 százalékkal több, május-augusztusban 15 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 7,4 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!