Szülés utáni depresszió az apáknál is előfordulhat – Podcast Zákányi Lili családpszichológussal

A szülővé válásban maga a változás a legnehezebb, ugyanis az élet minden területét érinti. Eme érzékeny időszak kihívásairól Zákányi Lili családpszichológussal beszélgettünk.

„Egy modern szülőnek esetenként jóval összetettebb kihívásokkal kell szembenéznie, mint a múlt század embereinek. Ennek ellenére még ma is sokan alig merik kimondani, hogy a szülői lét nehéz. A tendencia azért azt mutatja, hogy egyre könnyebben tudnunk és merünk már erről is beszélni, de azt gondolom, hogy többet kellene. Az felszabadító lenne minden szülő számára, ha ezt is ki lehetne mondani, hogy a szülői szerepnek bizony vannak nehéz részei” – mondta el a Czeizel Intézet szakértője, Zákányi Lili családpszichológus a HáziPatika.com podcastjében, a Rendelőben.

A teljes adást itt éred el:

„Maga a változás a legnehezebb”

A szakember szerint a szülővé válásban maga a változás a legnehezebb, az ugyanis az élet minden területét érinti. Nem könnyű tehát sem lekövetni, sem elfogadni azt, sem pedig adaptálódni az új helyzethez.

„A változás mértéke is annyira nagy, hogy nehéz ahhoz alkalmazkodni, de türelmetlenek is vagyunk ezzel kapcsolatban. Illetve a közbeszédben még mindig az a kép van a szülőségről és a gyermekvárásról, hogy az egy ilyen nagyon »rózsaszín« állapot. Aztán amikor a realitás, vagyis a mindennapok küzdelmei megjelennek, azt sokszor személyes kudarcként éljük meg, holott ezeknek nagy része tipikus, tehát természetes módon együtt jár ezzel a nagy változással” – fogalmazott.

Zákányi Lili
Zákány Lili szerint a szülővé válásban maga a változás a legnehezebb. Fotó: HáziPatika.com

A baba megérkezését követő első évek egyik legtipikusabb nehézsége a gyakori ébredések miatti alváshiány és kimerültség. „Nyilván egy gyerekkel egy teljesen új felelősségtudat is érkezik az újdonsült szülők életébe. Bizonyos tekintetben ezek olyan feladatok, amelyeket nem lehet későbbre halasztani, például a szoptatást, a pelenkázást vagy az éjszakai ébredést.” – fogalmazott a pszichológus.

Ez ráadásul nem csupán a fizikai teljesítőképességre hat ki, hanem az idegrendszerre is. Ha ugyanis az ember fáradt, akkor sokkal ingerlékenyebb, és akár a hozzá legközelebb állókkal szemben is csökken a toleranciaszintje, tehát könnyebben alakulnak ki konfliktusok, veszekedések a családban. Zákányi Lili szerint ilyenkor az a legfontosabb, hogy erről (is) lehessen őszintén beszélni, az anya merjen segítséget kérni, és a család is legyen partner ebben a nehéz, kimerítő élethelyzetben.

De legalább ennyire lényeges az is, hogy az anyák ne legyenek magukkal túl szigorúak, és ne akarjanak mindent tökéletesen csinálni. Nem jó, ha elvárják maguktól, hogy mindent ugyanúgy el tudjanak végezni, mint a gyermek megszületése előtt. Muszáj priorizálni, hiszen ilyenkor a válaszkészség, vagyis a kicsi ellátása és az ő igényeinek kielégítése a legfontosabb – a vasalás és a függönymosás viszont ráér.

Lehet, hogy pajzsmirigy-túlműködésed van? 8 kérdés segíthet tisztázni, mennyire indokolt az orvosi kivizsgálás

Hogyan lehetünk válaszkész szülők?
A válaszkész szülőt Zákányi Lili elmondása szerint az alábbiak jellemzik:
 • arra figyel, hogy a gyermekének mire van szüksége;
 • a gyerek szükségeire reagál – időben, és úgy, ahogy az a gyereknek jó.

Mikor merül fel a szülés utáni depresszió gyanúja?

A kisgyermekes időszak a fáradtság mellett elszigeteltséggel és egy alapvető lehangoltsággal is együtt járhat. Ha azonban az anyának tartósan nincs örömképessége, illetve az alapvető funkcióit is képtelen ellátni, akkor már femerülhet a szülés utáni depresszió gyanúja. „Ilyenkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. Ezzel foglalkozni kell, mert itt nem segít, ha azt mondja a nagymama, hogy »szedd össze magad, lányom!«. Ez nem az az állapot, amin önmaga keresztül tud vergődni” – hívta fel a figyelmet a Czeizel Intézet szakértője.

A szülés utáni depresszió felvállalását megnehezíthetik egyes sztereotípiák is, például az a közvélekedés, hogy a depressziós anya minden esetben veszélyt jelent a saját gyerekére. Önmagában egy hangulati és/vagy mentális zavar nem feltétlenül hat károsan a babára, viszont mindenképpen komolyan kell venni, és keresni kell rá megoldást. Egy kezeletlen szülés utáni depresszió valóban mérhetően hat az anya-gyerek kapcsolat minőségére. Hiszen egy depressziós anya, aki nem képes funkcionálni, és hihetetlen erőfeszítés számára a mindennapok túlélése, átvészelése, az nem tud elég szenzitíven, elég válaszkészen fordulni a gyermeke felé. A gyermek ebben az időszakban az elsődleges gondozója reakcióin keresztül tanul meg nagyon sok mindent a világról, ezért nagyon fontos, hogy ez ne maradjon kezeletlenül. Mert ha ez így marad, tehát egy gyerek egy depressziós anyával tölt hosszú időt, az nagyon is hathat rossz irányban az ő kapcsolatukra és a gyermek érzelmi fejlődésére.”

Az apáknak sem könnyű

A szakember arra is kitért, hogy a gyereknevelés kapcsán a leginkább az anyaságról esik szó, pedig az apaság is egy nagyon szenzitív kérdés. Ugyanis a férfiak ugyanúgy egy nehéz élethelyzetbe kerülnek, amikor szülővé válnak, és fontos, hogy ők is láthatóak legyenek. Ez a baba érkezését követő első hónapokban hatványozottan lényeges, amikor a szexualitás a háttérbe szorul. Az intimitás fenntartásáért azonban ilyenkor is tudatosan dolgozni kell(ene).

A szex és az intimitás nem ugyanaz. Tehát abban az időszakban, amikor például szexuális életet nem lehet élni, vagy nem vagyunk rá képesek, mert egyszerűen annyira túl vagyunk terhelve, akkor is fontos, hogy az intimitás más formájában megtaláljuk a kapcsolódást, a közelséget a másikkal, mert az nagyon sok nehézségen át tud minket segíteni. Ha ez egy simogatás, egy összebújás, egy napközbeni érdeklődő telefon vagy három üzenetváltás, akkor az. Bármi lehet, amivel azt mutatom a másiknak, hogy »látlak«” – emelte ki Zákányi Lili.

Szülés utáni depresszió: az apákat sem kerüli el
Egyre többször kerül szóba a szülés utáni depresszió, így egyre több újdonsült édesanya meri felvállalni, hogy segítségre van szüksége. Az érem másik oldaláról azonban eddig mintha elfeledkeztünk volna: az apákról.

További részletekért és hasznos tanácsokért hallgasd meg a teljes beszélgetést!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +4 °C

A felhőzet szakadozik, gomolyosodik, és általában gomolyfelhős, napos idő várható. Helyenként zápor előfordulhat. Főként a Tiszántúlon megélénkül az északi, északkeleti szél, záporok környezetében erős széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű. Késő estére 8 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás ma nem terheli a szervezetünket, fellélegezhetnek tehát a frontérzékenyek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra