Így kellene aludni

Az alvást nem kell tanulni, gyakorolni, mindenkinek megy. Mégis vannak, akik rosszul csinálják. Megmutatjuk, melyik alvási póznak mik az előnyei, illetve a hátrányai, mire érdemes figyelni.

Azért, mert annyira egyszerű, hogy még a babák is tudják csinálni, az alvás egyáltalán nem könnyű dolog. Számos egészségügyi problémával lehet összefüggésbe hozni a túl sok, illetve a túl kevés alvást, az ágyban felvett pozíció pedig szerepet játszik a horkolás, a gyomorégés és a ráncok kialakulásban.

Háton

Sok orvos szerint háton aludni a legegészségesebb, ez a pozíció áldás a nyak és a gerinc számára. De figyelem: igazából akkor jó, ha párna nélkül alszunk, így kerül a nyak valódi nyugalmi helyzetbe. (A túl sok párna ráadásul légzési nehézségeket okozhat.) További érv a háton alvás mellett az, hogy ilyenkor az arcot szabadon éri a levegő, nem nyomja össze a párna, ez pedig a ráncok kialakulása ellen hatásos.

A rossz alvás árulkodó jelei Időnként mindenkinek lehetnek álmatlan éjszakái, vagy olyan időszakok, amikor többször riad fel vagy nehezebben tud elaludni. Mikor kell azonban komolyabb lépéseket tenni az alvászavarok megoldásának érdekében? Kattintson! Nem mindig jó azonban háton aludni. Sokkal gyakoribb például a horkolás és az alvási apnoe ebben a pozícióban. Utóbbi esetében annyira szoros az összefüggés, hogy a kezelés első lépéseként a betegnek át kell szoknia az oldalán alvásra.

Oldalt

A legtöbb ember azt állítja, hogy oldalt alszik, mégpedig mindig ugyanazon az oldalán. Ez a kijelentés azonban fenntartásokkal kezelendő, hiszen senki nem tudja ellenőrizni magát éjjel. Sok esetben kifejezetten ajánlott az oldalt alvás, az orvosok például bal oldalon alvást javasolnak a terhes nőknek, mert ez a pozíció javítja a vérkeringést, ami mind az anyának, mind a magzatnak előnyös. A háton alvás viszont ellenjavallt számukra, mert így túlzott nyomás nehezedik a hát alsó részére (a hason alvás pedig értelemszerűen nem jöhet szóba.)

Az oldalon alvás segítheti a vérkeringést

Az oldalon alvás segítheti a vérkeringést

A bal oldalon alvás egyébként a gyomorégésben és a refluxban szenvedőknek is ajánlott, ez a pozíció megkönnyíti számukra az elalvást.

Hátrányai is vannak azonban ennek a póznak: nyomást gyakorolhat a gyomorra és a tüdőre, ezért ajánlott egyformán aludni mindkét oldalunkon. (Már amennyire ezt szabályozni lehet alvás közben.) A másik nagy hátránya az oldalt alvásnak a karzsibbadás. Sokan teszik a karjukat a fejük alá alvás közben, ami nyomást gyakorol az izmokra és az idegekre, az erek elszorításával együtt pedig kellemetlen zsibbadást okozhat. Az a pozíció akadályozza a váll és a nyak izmainak ellazulását is.

Hason

A hason alvás enyhíti a horkolás és időnként az alvási apnoe tüneteit, de ez az összes pozitívum, amit elmondhatunk erről a pózról. Szinte minden egyéb póz rossz tulajdonságait egyesíti, így ellazítás helyett összenyomja a gerincet, ami hátfájáshoz vezet, kitekeredett, merev pózba kényszeríti a nyakat.

Érdemes megpróbálni leszoktatni magunkat a hason alvásról (egy párna használatával szép lassan oldalt alvásra lehet szoktatni a testet), ha nem megy, a hát alsó részein jelentkező fájdalom megelőzése vagy enyhítés érdekében ajánlott egy párnát a csípő alá helyezni.

Ahogy jólesik

Annak ellenére, hogy minden alvási póznak megvannak az előnyei és a hátrányai, a szakemberek azt tanácsolják, mindenki aludjon úgy, ahogy jólesik, ahogy a legjobban tud pihenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!