Alvási pozíciónk így hat ránk

Számítások szerint életünkből körülbelül 25 évet alvással töltünk. Éppen ezért érdemes tudni például, hogy az alvás közben felvett különböző testhelyzetek hogyan hathatnak az egészségünkre.

Hanyatt fekvés

A háton alvás a test mellé helyezett kezekkel az egyik legjobb alváspozíció. Leveszi a terhet a gerincről, a nyakról és a karokról, javítja a tartásunkat, csökkenti a refluxot, akadályozza a mellek megereszkedését, csökkenti a fejfájások kialakulásának esélyét, és még abban is segít, hogy később kezdjen ráncosodni az arcunk. Hátránya lehet, hogy alvási apnoéban szenvedő embereknél erősítheti a horkolást. Jó ötlet lehet, ha párna nélkül alszunk hanyatt fekve, illetve ha egy párnával megtámasztjuk alulról a térdeinket, hogy még inkább levegyük a derekunkról a terhelést.

Egészségünkre is hat, hogy milyan pózban alszunk
Egészségünkre is hat, hogy milyen pózban alszunk

Hanyatt fekve alhatunk úgy is, hogy a kezeket és a lábakat széttárjuk: ez is ugyanolyan jó, mint a test mellé helyezett kezekkel alvás, viszont ilyenkor is megnőhet a horkolás esélye az arra hajlamosaknál.

Oldalfekvés

Ilyenkor valamelyik oldalunkon fekszünk előrenyújtott karokkal. Kutatások szerint a jobb oldalunkon inkább érdemes aludni, mivel ez pozitívabb hatást gyakorol a belső szerveinkre. Kismamák számára ez a legjobb alváspozíció. Ugyanakkor, mivel a felső láb nem kap elég támasztékot, megeshet, hogy fájni fog a nyakunk vagy a medencénk. A mellek és az arc öregedését is felgyorsíthatja ez a testhelyzet. Érdemes ebben a helyzetben a fej alá nagyobb párnát tenni, illetve lábaink közé is vehetünk egy párnát, hogy a felső lábat megtámasszuk.

A meztelenül alvás hatásairól részletesen korábbi cikkünkben olvashat!

Ha úgy alszunk az oldalunkon, hogy a lábakat enyhén behajlítjuk, a karokat a test elé helyezzük, illetve a fejet enyhén előredöntjük, akkor már kicsit hasznosabban tesszük. Kevésbé fog fájni a nyakunk és a hátunk, csökken a reflux és a gyomorégés esélye, és az apnoésok számára is könnyebbséget jelenthet. Abban is segít, hogy az agyból eltávozzanak a felesleges anyagok. Ebben a pózban viszont könnyebb elaludni a vállakat vagy a karokat. Érdemes a párnánkra selymes anyagot húzni, hogy ne gyűrődjön az arcunk és a nyakunk. A felhúzott térdekkel, oldalunkon végzett fekvést magzatpóznak hívják, és hasonlók vonatkoznak erre is.

Hason alvás

A szakértők nem javasolják. Bár egyes esetekben csökkentheti a horkolást, a nyakat és a gerincet feleslegesen terheli, stresszt ró a belső szervekre, és a ráncok kialakulását is meggyorsíthatja.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!