Vizelési inger a munkahelyi stressztől?

Egyik olvasónknak komoly vizelési problémái vannak, amit arra vezet vissza, hogy új irodaházba költöztek, ahol nem tud elvonultan dolgozni. Szakértőnk tanácsát kérte.

"49 éves nő vagyok. Úgy 8 éve élek együtt a problémámmal, de szeretnék már megszabadulni tőle. Akkor kezdődött, mikor munkahelyem egy új üvegpalotába költözött. Mindenütt üveg és fém, nagy nyitott terek. Ekkor éreztem először azt a félelmet, hogy nem fogom tudni tartani magam, és menten bepisilek. A jelenlegi helyzet az, hogy reggel alig tudom elhagyni a lakást, míg csak egy kis jelét is érzem annak, hogy pisilnem kell. Jelenlegi munkahelyemen is az amerikai stílusú, egy légterű munkakörnyezet van. Más jellegű munkát végzek, mint a többiek, csend, elvonultság kéne hozzá, de folyamatos zajnak, fecsegésnek vagyok kitéve. Így nem tudok úgy teljesíteni, mint szeretném. Korábban társaságba járó, szórakoztató ember voltam. Koncertekre, vásárokra ma már nem járok egyáltalán. Kérem, segítsenek, hogy visszataláljak a régi énemhez!" - írta egyik olvasónk.

A munkahelyi stressz fokozott vizelési ingert okozhat

Szakértőnk, teljes kérdést és választ itt olvashatja!

Kérdezze Ön is szakértőinket!

Az Orvos Válaszol rendszerében egyszerűen felteheti kérdését: kérdésének adjon címet, majd 2000 karakterben fogalmazza meg problémáját, amire választ vár. Ezután rendeljen hozzá szakterületet, és ha szeretné, csatolja mellé beszkennelt leletét vagy egy olyan fotót, ami segít pontosítani a kérdést, szemléltetni a panaszt. Ha a feltett kérdésre a szakértő reagált, arról e-mailben értesítjük önt!

Orvos Válaszol szolgáltatásunk teljesen ingyenes és tetszőleges gyakorisággal igénybe vehető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!