Stresszoldó táplálkozási tanácsok

Ideges? feszült? Úgy érzi, mindjárt szétrobban? Lehet, hogy meglepően hangzik, de ilyenkor az is számít, mit eszik. Vannak olyan ételek, amelyek nagy segítséget jelentenek, és kisimítják felborzolt idegeinket. Lássuk az öt legfontosabbat, és egy ráadást.

Életének stresszes időszakaiban hajlamos az ember gyorsételeken és futtában bekapott, magas kalóriatartalmú nassolnivalókon tengődni, pedig pont ilyenkor lenne szüksége szervezetünknek egy kis plusztámogatásra. A megfelelő ételekkel nemcsak az életünkben pillanatnyilag jelentkező feszültséggel birkózunk meg könnyebben, hanem a stressz hosszú távú hatásait is minimalizálhatjuk, hogy később, nyugodtabb időkben ne a "romokat kelljen takarítanunk". Lássuk, melyek ezek a szuperételek.

A stressz folyamatos feszültség vagy idegesség, amely a szervezet válaszreakciója egy vagy több tartós negatív ingerre. A stressznek nem csak pszichés megnyilvánulásai vannak, hanem a test működésére is hatást gyakorol. Sokszor akkorát, ami már súlyos betegségek kialakulását idézheti elő.

Banán

Mindannyian tudunk a banán magas káliumtartalmáról, mely nyugtatja szegény, elkínzott idegeinket. De a banán ezenkívül is kész kincsesbánya: gazdag triptofánban, ez egy aminosav, melyből a szerotonin (boldogsághormon) "készül" és melatoninban, mely hormonunk a nyugodt és mély alvásért felelős.

A banán magas káliumtartalma hasznos a stresszes időszakokban
A banán magas káliumtartalma hasznos a stresszes időszakokban. Fotó: iStock

Spenót és brokkoli

Zöld színű barátaink többet segíthetnek, mint gondolnánk. A spenóttól például nemcsak erősek leszünk, mint Popeye, hanem gazdag magnéziumtartalma révén a stressz ellen is felveszi a harcot. Ez az ásványi anyag igen fontos, mert segít idegrendszerünknek a nyugalom állapotába kerülni. Mindkét zöldség tartalmaz még B-vitaminokat, főleg folsavat, mellyel a stressz, a depresszió és az idegesség ellen küzdhetünk, hiszen nagyon fontos idegrendszerünk egészséges működéséhez.

Csonthéjas magvak

Az olajos magvak kiváló stresszcsökkentők. Gazdagok triptofánban, magnéziumban, E-vitaminban, B-vitaminokban és cinkben. Ezekről a vitaminokról és ásványi anyagokról pedig már tudjuk, hogy mennyire hatékonyan küzdenek a stressz negatív hatásai ellen. Az E-vitamin ráadásul a szabadgyökök pusztítása révén csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét.

Hal

A halas fogások, különösen a tonhalból vagy a makrélából készültek, gazdagok omega-3 zsírsavakban, melyek megakadályozzák adrenalinszintünk túlzott emelkedését, és védik szívünket, ami fontos, hiszen a stressz egyik leggyakoribb következményei a szív-és érrendszeri megbetegedések. A halhús B6 és B12-vitamin tartalma harcol a stressz ellen, kolintartalma pedig élesíti memóriánkat.

Citrusfélék

Főleg a narancs fogyasztása járhat komoly előnyökkel stresszes helyzetben, de a többi citrusfélére is igaz, hogy magas C-vitamin tartalmuk hasznos segítőtársainkká teszik őket. Mivel feszült helyzetekben immunrendszerünk is nyomás alá kerül, és könnyebben megbetegedhetünk, ezért nagyon fontos, hogy védekező rendszerünket plusz C-vitamin bevitellel támogassuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!