Kiszívta a héliumos lufit, meghalt a hatéves kisfiú

Egy kisfiú nyolc nappal azután vesztette életét, hogy kiszívta a héliumot egy szülinapi lufiból. A halottkém most figyelmeztetést adott ki.

Hatéves fiú halt meg a születésnapja után nyolc nappal, amikor azzal játszott, hogy héliumot szívott ki lufikból – számolt be a tragédiáról a Mirror.

szülinapi parti asztal színes műanyag poharakkal, csákóval, lufikkal
A szakértők felhívták a figyelmet: a héliumos lufinak lehetnek veszélyei. Fotó: Getty Images

Gunner Hyatt május 29-én bekövetkezett halála az Illinois állambeli Mt. Carmelben történt. Nem ez volt az első eset, így a Wabash megyei halottkém hivatalos közleményben figyelmeztette a nyilvánosságot a nagyméretű léggömbök veszélyeire. Ebben az áll, hogy a boncolás szerint a kisfiú halálát a mylar-héliummal töltött léggömb okozta fulladás. A szakemberek szerint bár a hélium okozta fulladás és mérgezés kifejezetten ritka, ezek a lufik mégis veszélyesek lehetnek, különösen a kisgyerekek számára. Ha ugyanis valaki folyamatosan belélegzi a gázt, azzal kiszorulhat az oxigén a tüdejéből, ami eszméletvesztéshez, sőt akár tragédiához is vezethet.

"Nagyon szerette a monster truckokat és a sarazást. Gunner bátor lélekkel, játékos szívvel és olyan mosollyal élte az életet, amelyet soha nem felejtünk el" – olvasható a gyászjelentésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!